Takarítsunk a lelki békénkért!

Vágólapra másolva!
A tavasz nem csak azt jelenti, hogy mi magunk kívül-belül megújulunk, hanem azt is, hogy meggátolhatatlan vágy támad bennünk a téli kosz eltüntetésére a lakásból. Bármilyen furcsa: a testünk, a szellemünk és az elménk szempontjából ez legalább olyan fontos.
Vágólapra másolva!

Minden jó hadvezér alaposan felkészülve indul a csatába. Nekünk is az első és legfontosabb a tervezés - ezen sokszor több is múlik, mint a lelkesedésen. Írjunk egy listát a nagytakarítás során elvégzendő feladatokról, vegyük számba, mennyi időnk és pénzünk van a műveletre. Gondoljuk át, hogy valóban egyedül kell-e nekiállnunk a nagy munkának, vagy tudunk esetleg valakire számítani. A rendszerezés és a jól megtervezett munka nagyon sok időt takaríthat meg nekünk, és a felesleges munkától is megkímélhetjük magunkat.

Jó előre tervezzük be a takarítás napját, és minél előbb tudassuk ezt családtagjainkkal is, nehogy egy másik programra hivatkozva meglógjanak a munka elől vagy éppen akkor kezdjenek el egy otthoni, speciális jógatanfolyamot.

Mielőtt nekikezdesz
Viseljünk kényelmes ruhát, lehetőleg olyat, amit nem sajnálunk, hiszen elkerülhetetlenül lesz rajta néhány folt. Készítsünk össze egy-egy takarítószerekkel és szükséges eszközökkel teli kosarat minden szobához. Amire mindenképpen szükségünk lesz, azok a porrongyok, a papírtörülközők, a bútortisztító, az üvegtisztító és egy általános lemosó. Ezekkel az eszközökkel a legtöbb munkát el tudjuk végezni. Mindenképpen legyen nálunk két-három nagyobb szemeteszsák, amelybe menet közben ki tudunk dobni mindent, amire már nincs szükségünk.

Bármennyire csábító is a lehetőség, ne kapcsoljuk be a tévét, és ha nem muszáj, a telefont se vegyük fel egy kis baráti csevegésre. Ez elvonja a figyelmünket és kizökkenthet a munka menetéből, nem is beszélve arról, hogy rengeteg időt pazarolhatunk el azzal, ha "csak azt az egy részt" nézzük meg a kedvenc sorozatunkból. A tévé helyett hallgassunk inkább rádiót (ne beszélgetős műsorokat), vagy tegyünk be valami jó pörgős zenét.

A takarítástól egészségesebbek leszünk
A tavaszi nagytakarítás nemcsak a lelkünkre van jó hatással. Különösen az asztmásoknak, allergiásoknak jó, ha minél kevesebb por és poratka van a lakásban, a rendszeres felmosás enyhítheti a tüneteiket. Ha gyakran és alaposan lemossuk és fertőtlenítjük a felületeket, sokkal kevesebb, betegséget is okozó baktérium tud vígan megélni az otthonunkban.


Nyissuk ki az ablakokat! Ez legyen az első, amikor belekezdünk a takarításba. Ezzel nemcsak a tavaszi friss levegőt engedjük be a lakásba, de a rengeteg portól és a tisztítószerek káros gőzeitől is könnyebben megszabadulunk.

Szabaduljunk meg a kacatoktól! Dobjunk ki minden olyan dolgot, amit már nem használunk. Legyünk könyörtelenek, és válogassunk ki minden olyan holmit, amire a múlt évben nem volt szükségünk (gondolkozzunk el, hogy vajon miért is ragaszkodunk hozzájuk). Ez nemcsak a jövőbeni takarítást teszi majd könnyebbé, de a lelkünket is megnyugtatja, hiszen nem túlzsúfolt szobákban kell eltöltenünk az időnket.

Tökéletes takarítás
Minden szobában haladjunk egy irányba, és ne keresztezzük a saját utunkat, így ugyanis nem hordjuk át a koszt egy már megtisztított helyre, és nem takarítjuk le feleslegesen többször is ugyanazt a területet. Dolgozzunk fentről lefelé.

Hogyan szabaduljunk meg a kacatoktól?
Bár elsőre nem könnyű selejtezni a holmijainkat, gondoljunk arra, hogy minden egyes kidobott darab helyére valami új kerülhet. Válogassuk szét a ruháinkat, és amit nem viseltünk legalább egy éve, azt adjuk oda egy segélyszervezetnek. A hirtelen felindulásból megvásárolt könyveket, amelyeket csak egyszer olvastunk el, adományozzuk egy könyvtárnak. A magazinokból tépjük ki a kedvenc cikkeinket, ezt rendezzük egy jópofa mappába, az újság maradékát hasznosítsuk újra. A régi leveleket, számlákat is rendszerezzük. Ha félévente rászánunk néhány napot egy-egy selejtezési akcióra, rengeteg felesleges dologtól megszabadulhatunk.



Tegyünk el mindent az útból, amit csak tudunk. Ha nem kell folyamatosan apróságokat kerülgetni, vagy egyik helyről a másikra pakolgatni a könyveket, magazinokat, akkor elég egy-két mozdulat, hogy letakarítsunk egy polcot vagy asztalkát.

Viseljünk gumikesztyűt! Bár elsőre igen kényelmetlen és furcsa érzés lehet, de hamar meg lehet szokni, és a kesztyű megvédi a bőrünket a vegyszerektől és a meleg víztől.

Bár semmi nem helyettesítheti a tiszta lakás illatát, próbáljuk meg feldobni a hangulatunkat (és az otthonunkat) azzal, hogy meggyújtunk néhány aromagyertyát vagy beszerzünk egy különleges illatú potpourrit vagy szobaillatosítót. A friss, citrusos vagy a nem túl édeskés virágillatok hosszú ideig jó hangulatot csempésznek a lakásba.