A házas férfiak szerencsésebbek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A kutatók állítják, hogy a családtagokkal való folyamatos kapcsolattartás és érintkezés következtében a férfiak hormonszintje csökken, és hűségre ösztönzi őket, míg az egyedülálló férfiak magas tesztoszteron hormonszintje a társnélküliségnek köszönhető, és kiváltója az állandó partnerkeresésnek. Felfedezésük, amit a New Scientist magazinban tették közzé, megerősíti azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint a férfiak magas tesztoszterinszintje újabb és újabb partnerek keresésére ösztökéli őket.

A kutatócsoport 58 férfit vont be vizsgálódásaikba, akik között voltak egyedülállóak, házasok gyerek nélkül és házasok gyerekekkel. A kísérleti alanyok nyálából vett minta alapján megállapították, hogy az összes vizsgált férfi hormonszintje csökkent a nap folyamán, egyéb fiziológiás ciklusaikkal szinkronban, de míg a csökkenés jóval kimutathatóbb volt a házas férfiaknál, mint az egyedülállóknál, a legdrasztikusabb a "gyerekes" férjeknél volt. Ebből vonták le azt a következtetést, hogy a nemi kontaktus nélküli szociális érintkezés a feleséggel, az állandó jelenlét gyerekeik mellett és az apai teendők ellátása az oka annak, hogy tesztoszteronszintjük jóval alacsonyabb, ami hozzájárul ahhoz, hogy otthon maradjanak, és ellássák szerepüket mint családfenntartók és apák.

Ajánlat
A New Scientist magazin honlapja
Agresszivitás és tesztoszteron

Korábban a házasságról
Kisgyermekek tömeges házassága
Mikor házasodjunk?

Olvasta már?
A házastársi kötelességről
A boldog házasság hét titka

Fórumajánló: Szex csak házasságban?