A brit JI Jane

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

fotó: HölgyfórumEmbert, pontosabban férfit próbáló teszten kellett megfelelnie ahhoz, hogy elnyerhesse ezt a megtisztelő pozíciót. Harmadik nekifutásra sikerült teljesítenie a nyolchetes kommandó-kurzust, amit egyébként a világ egyik legkeményebb katonai tesztjének tartanak. A 168 cm magas lány egyedül indult neki a "Tarzan rohamkurzus"-nak, a nyolchetes felkészítés azon elemének, amit még nem sikerült teljesítenie 13 perces szintidőn belül. A "Tarzan" rohampróba egy sor kötél- és létramászási gyakorlatból áll és egy imitált támadási gyakorlatból, amelynek a végén egy 27 méteres falon kell kötél segítségével felmászni.

Bár Tattersall kapitány elnyerte a zöld svájcisapkát, a védelmi minisztérium nem küldi éles bevetésekre a fiatal katonanőt, hanem csak a bevetések alatti háttérmunkában vesz majd részt.

Ajánlat
Nők a hadseregben és a börtönökben
Női tisztek a hadseregben

Korábban
Amazonok utódai vagyunk - A férfias nőkről és az esélyegyenlőség útjairól szóló cikksorozatunk első részében a női harciasság kultúrtörténeti gyökereit olvashatják
Amazon vagy királylány - Miért tartanak a férfiak az erős nőktől?
Esélyegyenlősdi: még mindig többet ér az elsőszülött, ha fiú

Fórumajánló: Férfias nők kontra nőies férfiak