Elhunyt a Disney legendás illusztrátora

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Howard Green, a Disney alelnöke elmondta, a művész már régóta küzdött a rákkal, szívbetegségekkel, a halálát azonban egy makacs tüdőgyulladás okozta. A világ neki köszönheti Dumbót, a repülő elefántot, Donald kacsát, Hamupipőkét, Csipkerózsikát és a 101 kiskutyát is.

Egy rajzfilmtörténész szerint Bill Peet karizmatikus, meghatározó alakja volt a Disneynek, olyannyira, hogy még Walt Disneynek, a vállalat meglapítójának sem hódolt be, ha az animációs filmek történetének és karaktereinek kifejezőkészsége és ereje került veszélybe. A Disney-klasszikusok, amelyek létrejöttében Peetnek is szerepe volt, a következők: az 1940-ben bemutatott Fantasia, Hamupipőke (1950), Alice Csodaországban (1951) és a Csipkerózsika (1959). Ő írta az 1961-ben elkészült 101 kiskutya forgatókönyvét is.

1964-ben, amikor már sikerre vitte a céget a klasszikus Disney-figurák megalkotásával, Peet, Walt Disneyvel való összetűzései miatt, elhagyta a vállalatot. A már előkészítésben lévő Dzsungel könyve rajzfilm alkotói gárdája névsorából - saját kérésére - törölték a nevét, mert nem tudott egyetérteni a távozása után megejtett változtatásokkal. Miután otthagyta a Disneyt, gyerekkönyvek kiadásával foglalkozott.

Bill Peet Indianában született és nevelkedett, illusztrátori karrierjét egy daytoni (Ohio) képeslapkészítő cégnél kezdte. Később jelentkezett egy álláshirdetésre, amely így szólt: A Disney rajzolókat keres. Első munkája Donald kacsa volt, majd kijelölték a Pinokkió alkotógárdájába, ahonnan nem volt visszaút.

Ajánlat
Interjú Bill Peettel
Disney.com
Disneypostersgallery.com

Korábban
A Disney kapta a legtöbb Oscar-jelölést