A szépségért mindent

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az én sztorim pályázat első nyertese "Juditka", jutalma egy 10 órás NetQuick csomag.
Nyereménye átvételéről e-mailben értesítjük.
Gratulálunk!

Juditka:
Szőrtelenül?!

Randira hívott a Nagy Ő, holnap estére!!! Csodálatosnak kell lennem! Ruha kikészítve, frizura, smink megtervezve, parfüm kiválasztva.... Jajj, a szőőőr!!!

Csak nyugi, előttem az este! Elrohanok a plázába, berontok a polcok közé, és tucatnyi szőrtelenítő között találom magam. A krém és a borotva szóba sem jöhet, hiszen holnap hajnalra szúrós lennék. Nézzük a gyantát: ez túl drága... ennek nincs magyar használati utasítása... ez magyar termék, ebben nem bízom... hm... meleg gyanta? Nem-nem, még megégetem magam! 10 perc múlva, az eladókisasszony harmadszori (már nem is olyan kedves), zárási idővel kapcsolatos figyelmeztetése után kikocogok a gyantámmal az üzletből.

Hazaérve már nem vagyok olyan biztos benne, hogy az első randi előestéjén valóban ilyesmivel kell kínoznom magam... No de nem szabad berezelni! Míg összeszedem a bátorságom a gyantához, kiszedem a szemöldököm... Minden szálnál felszisszenek. Nahh, végre kész! - lenne, ha az egyiket nem szedtem volna kisebbre. 5 perc múlva pirosan az idegességtől (és helyenként egy kicsit a vértől) abbahagyom a szemöldökszedést, mielőtt elfogyna az egész. Holnap veszek egy szemöldökceruzát, hogy visszarajzoljam, ami hiányzik (a maradék, formáját tekintve egy ázott, kóbor macska farkával vetekszik).

Nézzük a gyantáznivalókat! Láb, bikinivonal, hónalj, bajusz! Kibontom a gyantámat. Átfutom a használati utasítást... ahamm... mmm... logikus. Hajrá! A lábamon kezdem (nem bírom látni a szemöldököm).
Két celofánréteg között zöld massza. Széthúzom, mindkettő ragad! Most mi lesz, hova rakjam a másikat? A csap széle jó lesz. Rásimítom az elsőt, 1-2-3 másodperc... (még 5-ig habozok), ééés TÉP! A fele ragacs a lábamon maradt (túl sokáig volt rajtam), a többi a celofánig nyújtózik. Hogy fog ez lejönni? Áááh, zokogok fel kínomban, hiszen csak most veszem észre, hogy a másik zöldes zselécsík a fürdőszobaszőnyegemen heverészik. Persze pofával lefelé, tisztára mint kislánykoromban a vajaskenyér!
Nem elég hogy fájt, oda a szőnyeg, és egy szál szőrtől sem szabadított meg ez a vacak! Mit ronthattam el?

Újraolvasom a papiruszt. Magyarul csak 4 sor van - csehül, németül, oroszul, angolul, japánul bezzeg kisregények. Azt írja, kézben felmelegíteni. Oké! A tizedik próbálkozás után már szinte élvezem is, úgy belejöttem. (Igaz, a bal lábamon már nincs ragacsmentes felület, de a jobbat már tapasztaltan ritkítom.) Kész a lábam! A mellékelt kendőcskével levakarom a csirízt megszégyenítő vackot. Csini lettem!!! Jöhet a bikinivonal. Simítom, tépem, sikítok. Simítom, tépem, sikítok. Simítom, tépem, sikítok. (A szomszédok jót gondolhatnak!) Mire végzek a törlőkendővel, már tudom, hogy legalább három napig csak terpeszben tudok járni, de lelkesedésem (szinte) töretlen! Kitotyogok szerelmem képéért a nappaliba, és a fürdőszobapolcra támasztom, hogy erőt merítsek belőle. E-mailben küldte el. Interneten ismertük meg egymást. Azóta száz meg száz levelet váltottunk, és még jó hapsi is! Mázlista vagyok!!!

Ezen felbuzdulva ripsz-ropsz végzek a hónaljammal. Kiskendő, és jöhet a bajusz. Ahogy így megnézem, nem is vészes, de nehogy ezen csússzon el a dolog (sóhaj), hát nekilátok. Csak úgy mellesleg 01.38 van.

Mivel túl nagy a gyantacsík, fel kell darabolni. Ollóval esek neki, de az csak a celofánt viszi. A gyanta a fentebb említett dologhoz hasonlóan nyúlik. Mindegy, már úgy is oda a fél fürdőm! Nagy végre sikerül leválasztani a darabkát. (Mindjárt végzek!) Áááh, kislányos izgalmamban elfelejtettem melengetni a tenyerem között!!! Most szép zöld gyantabajszom lett, és vagy 10 cm pedernivaló lóg a szám szegletében. Hm, már nem lóg, az arcomra, államra ragadt. Na gyere, kis kendő! (Grrr!) Még néhány próbálkozás, és hamarosan berekesztem a gyantaestet. Törülközés közben konstatálom a tükörből, sebesre tépkedtem a bajszom jobb felét. Mit fog szólni a Nagy Ő? Keserűen a tükörbe mosolygok, és arra gondolok, ha a szemöldökömet kommentár nélkül hagyja, ez ahhoz képest igazán apróság. Holnapra már bevarasodik.

Zuhany után holtfáradtan ágyba esem. Reggel fáradtan, nyúzottan kelek, és elindulok szemöldökceruzát hajtani. Délután már tudok összezárt lábakkal járni. Este a randira készülődve a szoknyát szekrényembe gyűrve, morcosan nadrágot húzok a piros, égő szőrtüszőkre való tekintettel. Nadrághoz más felső, más felsőhőz más ékszerek, másik cipő, másik táska, más hangulathoz más illat, és más frizura. Sminkelés után fegyverszünetet kötök maradék bajusz- és szemöldökszőreimmel, és kezd megjönni a hangulatom. Kétszer átöltözöm, és már kezdek izgulni. Indulnom kell!

Bár gyötör némi kétség, csodásan érzem magam! Ez eddigi életem legfontosabb találkozója. (Négy hónapig még egy hapsi sem bírta, igaz vele csak leveleztünk.) Istenem, Ő olyan csodálatos! 180 magas, barna, haj, kék szemek. Az Én Drága Vállalkozóm! Egyébként úszik, túrázik és teniszezik.

A képét markolászva rohanok, majd várok. Várok. Várok! Várok!!! VÁROK!!! És meghallok egy nyöszörgést: "Juditka?" Nem akarok hinni a fülemnek, a szememnek végképp nem! Az ipse 158-nál nem magasabb, kefehajú, szemüveges, pattanásos giliszta! MI EZ??? A kész átverés?! A képre nézek, majd az illetőre. Aztán eszembe jut!!! Á, biztosan nem tudott eljönni, és elküldte az egyik kollégáját, hogy szóljon, ne várjak. Vagy hogy elvigyen hozzá!!! Istenem, milyen figyelmes! Az Én Drága Vállalkozóm!!!

- Igen, én vagyok - nyújtok kissé erőltetett mosollyal kezet.
- Juditka, te sokkal gyönyörűbb vagy, mint a képen, amit küldtél!
Mi? Hogy? Nem értem! Dadogok valamit érthetetlenül, és kezd elhomályosodni előttem a világ. Semmit sem értek!
- Hol a Laci, a... a Laci? - nyöszörgöm.
De nem ájulok el, fejembe szökik a vér:
- Hol a Laci?! - süvöltök a pasasra.
- Én vagyok - motyogja kigúvadt szemekkel, nem értve reakciómat.
- És akkor mi ez a kép? - dugom az orra alá az "Én Lacimat".
- Nem tudom. Ez nem én vagyok.
- Na ne mondja, azt én is látom!!!
Ezek után pár obszcén szóval "elbúcsúzom" (nem emlékszem pontosan, de említettem, disznóságot, perverziót, aljasságot), és hazarohantam. Füstöltem a méregtől!!! Széttéptem a képet, és a szitkozódás keserű, de mind csendesebb zokogássá csillapult. Álomba picsogtam magam. Fájt az átverés, de még fájdalmasabbá tették az előző este elszenvedett értelmetlen kínok!

Két hét múlva ültem le újra a géphez, amikor is kiderült, hogy négy hónappal ezelőtt összecseréltem a két Laci képét, és az őrizgetett képen lévő Lacit utasítottam el, mondván, túl alacsony és túl idős hozzám. Most biztos azt hiszi, hogy egy kamasz gorillalány vagyok (180-nál magasabb)!

Azt hiszem, egy darabig nem ismerkedem interneten.

Ja, még valami: Laci, ha olvasod, nem vagy túl alacsony és öreg hozzám.
Ha nem haragszol rám, írj!

Puszil, Juditka

A pályázatra beérkezett érdekes történek között válogattunk:

Aranybogár
Az új szoknya esete az osztálytársakkal

Kb. 13 éves lehettem. Kaptam egy új szoknyát, nagyon tetszett, épp ezért akartam hogy az osztálytársaim is lássák rajtam. Mikor találkoztam velük, kinevettek. Nagyon rosszulesett. Én mindig is fiús lány voltam, és ez szokatlan volt nekik (gondolom én), mert nem is volta benne olyan humoros. Egészen jól állt.

* * *

Matkovics Melinda
A gömbölyű is szép

Természetesen engem is, mint minden 18 éves kamaszt, elsősorban a kilóim száma izgat és izgatott a leginkább. Csakhogy az én esetemben volt is ok aggodalomra, ugyanis a 165 cm mellé 76 kg társult. A történetem szomorkás, és inkább tanulságos, semmint vidám és szórakoztató.

Miután elkeseredetten tapasztaltam, hogy így nem kellek senkinek,a közérzetemre is kihat a túlsúly, s ráadásul a százféle fogyókúrás praktikából egy sem vált be nálam, végképp hatalmába kerített a kétségbeesés. Ezért drasztikus módszerhez folyamodtam: hánytatni kezdtem magam. Először csak arra gondoltam, hogy átmeneti megoldásként csak akkor veszem igénybe ezt a fajta "segítséget", amikor többet eszek a kelleténél. Sajnos kezdtek a falás-hányás rohamok egyre sűrűsödni... bulímiás lettem. Igaz, hogy 3 hónap se kellett, és leadtam 26 kilót, de a szervezetem igencsak megsínylette a napi többszöri mesterséges hányást. Vitaminhiány lépett fel, a nyelőcsöven teljesen kikészült, és az anyagcserém is romokban hevert.

Bár 50 kilósan jobban éreztem magam - azóta van egy barátom is-, de a szüleimmel való kapcsolatom megromlott, hiszen ez a már több mint egy éve zajló betegség az ő idegeiket is megtépázta. Elkezdtem pszichológushoz járni, még most is gyógyszert is szedek és próbálok kilábalni a bulímiából. Bízom benne, idővel sikerül... Azt hiszem, elég nagy árat fizettem azért, hogy vonzóbbá tegyem a külsőm. Lehet, hogy most romlott el valami a szervezetemben, ami majd csak évek múlva jelentkezik egy komolyabb betegség formájában...

Mindezek után annyit mondanék még, hogy bárki, aki a kilóival küszködik, jól gondolja át a módszert, aminek segítségével megszabadulhat tőlük, és semmiképp ne kövesse az én példámat! Hiszen picit kigömbölyödve is lehet ugyanolyan boldogan élni, mint csontkollekcióként. (Ha nem boldogabban...) És egyébként is: az élet nem a kilókról és nem elsősorban a külsőségekről szól. "Ami benned van, csak az számít!"

* * *

Szilvi
Hódítani akarsz? Nézz a lábad elé!

Nem tartom magam egy bombázónak, de ha miniszoknyában vagyok, akkor kapok néhány elismerő pillantást a férfiaktól.

Szóval, az úgy történt, hogy valamiért le kellett mennem a földszintre a kollegámhoz egy iratért. A földszinti lépcsőfordulóban az ügyfelek számára odatett széken néhányan üldögéltek, köztük egy nagyon-nagyon jóképű srác. A lépcsőn lemenet már kiszúrtam magamnak, göndör haja, nagy kék szeme volt, ennyit megfigyeltem. Persze kihúztam magam, a hasamat úgy behúztam, hogy alig kaptam levegőt. Bájosan elslattyogtam mellettük, és a szemem sarkából láttam, hogy megnézett. Jólesően zsebeltem be a néma dicséretet.

A kolléganőmmel gyorsan végeztem, és reménykedtem, hogy az én srácom még ott lesz az "ügyfélszéken". Ott is volt. Na, én ki akartam hozni magamból mindent, amit lehet. Mint a katonáknál: mell ki, has be, vállakat hátra. Én mentem. Igen ám, de eggyel nem számoltam. Mégpedig azzal, hogy ilyen sok helyre nem lehet egyszerre figyelni és még lépcsőn is menni. Ezért aztán a harmadik-negyedik lépcsőfokon megbotlottam, majdnem hasra estem, de a kezemet még idejében le tudtam tenni. Hallottam néhány hangot a várakozók közül, de azok egyike sem a csodálat hangjai voltak. A végén világcsúccsal értem fel a második emeletre.

* * *

Cseh Tamás
Alsónadrágban a szolárium alatt

Az én történetem elég friss, és még most is viselem a nyomait.

Az utóbbi időben eljárok szoláriumba. A második alkalommal voltam ott, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha az alsónadrágom felső részét ujjnyi vékonyan behajtanám. Lehet, hogy béna alsógatyában szolizni, de nekem nem megy meztelenül. Tehát a harmadik ottjártamkor már rutinosan hajtottam be az alsónadrágom, mondván, hogy az a két centi is sokat jelent, és még aranybarnább leszek azon a két centiméteren is.

Este a tükör előtt nézegettem aranybarnára sütött testem. Mint aki most jött haza a Bahamákról. Amikor zuhanyozni akartam, lerántottam az alsónadrágom, és ugrottam volna a zuhany alá, de ekkor borzalmas látvány tárult a szemem elé: a behajtott alsónadrágom miatt a testem bikiniszerűen nem barnult le. Sokáig néztem magam, majd megfogadtam, hogy erről senkinek egy szót sem.

Az igazi meglepetésre másnap került sor. Megjött a katonai behívóm. Előttem volt a kép, amint "aranyér-vizsgálatnál" leesik rólam az alsóm, és a fiúk többsége hátrahőköl a látványtól, és az a néhány srác, aki éppen nem fintorog, megnyalja a szája szélét, és rám kacsint. A sorozás április 9-én lesz. Addig még el kell mennem néhányszor a szoláriumba. A döntés nehéz: vagy meztelenül kell napoznom, vagy szerzek egy jó napot a sorozóbiztosoknak.

Vissza a pályázati oldalra