Pesti szalon a múlt nyomdokain

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Amy a fotelszékben

Az élénk színek otthona

Glória szalonjának falfelületei mosolygóan színesek és élénkek. A rózsaszínű és zöld falakkal kontrasztban barna villanásokkal sorakoznak a karszti tölgyfából készült, hajlékony cabriol lábakkal a székek, az I. Jakab stílusú asztal fedett serleges lábai, és a kornak megfelelően a lábakat alul összekötő felületek.

Festmény a középpontban

Az divattervező otthona egyszerre a végletekig egyszerű és fenséges, melyet a falikar tükre, az asztalokon sorakozó ezüstneműk, üvegcsék és a gyertyák fénye még jobban kiemel. Mégis, ahonnan e kompozíciót nézve elindulunk, s ahova újra és újra megérkezünk, az a festményen látható lágy mozdulatú női alak. Tarnóczy Hegedűs László (Glória nagyapja) műve, akinek Franciaországban a Julien Akadémián Bejamin Constant volt a mestere, azután a III. köztársaság legjelentősebb történelmi festője, Laurens. Franciaországból hazatérve kedvenc modelljéről - aki hazáig követte a mestert - készítette ezt a festményét. Az asztal végén egy újabb akt látható a falon, ugyanarról a francia modellről, csak évekkel később.

Tárgyak a múlt századból

Glória német őseinek, a Bergeknek a hagyatéka az asztal végén álló korai barokk tálaló, melyet az idő sötétre s márványeresre érlelt. Tökéletesen ép állapotát belül is megnézhetjük, az 1847-ből való kék-fehér Alt-Wien porcelánok egyéb darabjaival s a szárukon színes üvegfonalból készült csavarvonalazással díszített poharakkal. A tálaló tetején újabb ezüsttál a Du Pont famíliától, egy Emil Gallé-váza s Hegedűs László cararrai márvány szobra lányáról, Dóráról, Glória édesanyjáról, aki szintén festészetet tanult Rómában. A szobor fején a virágfüzér muránói üvegből készült.

Kutya barokk környezetben

A gyermekalakokkal s gyümölcsökkel kézzel festett, széthajtható paraván, az ablak elé téve a délutáni erős fényt szűri meg. A faragott mahagóni rekamié vendége, mint minden nap ebben az órában: Amy (Glória foxija), a szokásos szépítkezésre vár. Amy nem az első, a család valamennyi kutyáját kiszolgálta a soron következő kis hangulati szeglet öblös fotelszéke. Mára visszafogottabb környezetben a barokk tükörrel, a fedeles kancsóval, aminek oldalán finom gravírozással feltűnik Delaware legbefolyásosabb dinasztiájának, a Du Pont-oknak a családi címere.

Kották, fényképek - megfogható maradványai a múltnak. A híd, amin keresztül összekötve maradunk hagyományokkal, a múlt történéseivel és önmagunkkal.

Korábbi lakásbemutatók
Párizsi hangulat Pesten
Villa a város felett
Ahol a tárgyak életre kelnek
Kontrasztban a környezettel

Nem hiányzik a könyvtárából?
A lakberendezés kézikönyve