"Érdemi kritikát még nem kaptam"

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Érzékszervekkel nem követhető gyorsasággal robbant be a köztudatba. Azt mondta valahol, szereplését missziónak érzi. Hogyan értette ezt?


- Milyennek látja saját magát? Milyen Anettka?

- Eredendő célja volt, hogy a képernyőre kerüljön?

- Még akkor sem, amikor az első provokatív műsorával jelentkezett a Budapest Televízióban?
- Álmomban nem gondoltam, hogy ekkora hisztéria tör majd ki körülöttem. De ha így alakult, én nem bánom. Mi több, élvezem.

- Nagyon sok nyílt támadás éri. Gondolom, már kialakult, hogy mivel mennyit érdemes foglalkoznia. A bántások azért így is fájhatnak.
- Ha valaki érdemi kritikát mondana vagy jelentetne meg rólam, azt megköszönném, akár jó, akár nem. Kritikát azonban (a műfaj szabályainak és felépítésének megfelelőt) még nem kaptam, csak mindenféle ilyen-olyan véleményt. Ezek többsége egyszerűen szánalmas. Az úgynevezett kritikusok minden szakmai érvelés nélkül köpnek oda valamit a papírra. Csak objektív, szakmai kifogásokkal vagyok hajlandó foglalkozni, dühtől fröcsögő magánvéleményekkel nem. "Fonnyadt a tested, tűnj el a képernyőről!" Az ilyesmi nem érdekel, a nézőnek pedig a távirányító használatát javaslom.

- Ha jelentőséget nem tulajdonít is neki, valami ötlete csak van, hogy a személye miért váltott ki ekkora indulatot az emberek nagy részéből.
- Mert átlagos a külsőm, s egy erotikus műsor vezetőjétől mindenki azt várná el, hogy nagy mellű, hosszú combú bombázó legyen. Egyrészt. Másrészt valószínűleg vérfagyasztónak találják azt a szemtelenséget, ahogyan előbukkan valaki a semmiből, pillanatok alatt 14 műsort vezet, és az érdeklődés középpontjába kerül. Ez biztosan roppant idegesítő. A jelenlétem azoknak fáj, akik úgy gondolják, hogy maguk is lehettek volna valakik, de nem sikerült. Nekem igen.

- Olyannyira, hogy már könyv is született önről.
- Bartos Tibor írta, a címe: Anettka érkezik. Kereskedelmi forgalomba nem került, de aki kér belőle, kaphat.

- Mit gondol, mennyi ideig tart még a nagy érdeklődés? Nem tart tőle, hogy pünkösdi királyságnak bizonyul, és egy idő után már senkiben sem kavar indulatokat?

- Az elképzelhető, hogy egyszer csak ön unja meg az egészet?
- Bőven. És akkor szépen abbahagyom. Azt viszont nem tudom megjósolni, hogy ez mikor következik be. Sosem tervezek előre. Ahogyan alakul, úgy lesz jó.


Ajánlat

Anettka-rajongói honlap
Anettkával otthon - képtár

Korábban
Anettka bugyidíjat alapít

Anettka csak éjjel vetkőzhet

Fórum: Anettka egy intézmény