Kidobta-e már a karácsonyfát?

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Erdélyi Tímea,
a Barátok közt Tildája

Még megvan a karácsonyfánk, sőt: egy-két napig még biztosan teljes pompájában fog állni.
A mi családunk ugyanis a nővérem születése óta szigorúan január 9-e után szedi le a fát. Akkor van ugyanis a tesóm születésnapja.

Az öcsém és én díszítjük a fát, de a leszedésében már nem feltétlenül segédkezünk. Annál inkább a szaloncukorevésben. Igaz, hogy a karácsonyfa alá is tesz anyukánk cukrot egy szép fonott kosárban, de mi azt már az ünnepek alatt eltüntetjük. Arra viszont apukánk ügyel, hogy a fáról ne ehessünk.

Ezért tulajdonképpen kicsit várom is a fa lebontását, hiszen akkor végre hozzájutok az áhított édességhez.

Jaksity Katalin
Jó Reggelt, Magyarország

Tegnap, vízkeresztkor leszedtem a karácsonyfát, ennek ellenére még tegnap is karácsonyoztunk. Családunk egyik fele ugyanis pravoszláv vallású, és náluk vasárnap volt szenteste. A második karácsonyt édesapám öccsénél töltöttük, sajnos már nagyapám nélkül. Ő papként nagyon tisztelte a hagyományokat, mi is követjük példáját.
Éppen ezért az ünnepi ebéd első fogása mézes alma volt, ami az egészség jelképe. Utána bableves következett mézes héjú kenyérrel, amit én gyerekkorom óta mindig nagyon várok. Ábel fiamnak a legjobban a szintén mézes sütemények ízlettek, amelyekhez egy játék is kötődik. A sütikbe pénzt rejtünk, a gyerekek feladata azt megtalálni.

Ábel Anita

Még megvan a fám, de már nem sokáig. Jancsa, a kutyám ugyanis kinézte magának a fán függő mézeskalácsdíszeket, amiket a barátnőm kislánya készített. Így, azt hiszem, nemsokára elrakom a szép aranyszínű díszeimet, és Jancsa is boldog lesz, hogy megeheti a süteményt.
Először van saját fám egyébként, mivel két éve költöztem el otthonról, és csak most vásároltam az én lakásomba is. De nem igazit, mivel nagyon sajnálom a kivágott fákat.
Most viszont nem csak karácsonyfám van, hanem én főztem az ünnepi vacsorát is. Édesanyámnak és bátyámnak halat, rántott pulykát és különböző köreteket készítettem. Ahhoz képest, hogy 24-én délelőtt még adásban voltam, nagyon jól sikerült.