Az egészséges szobalevegő titkai

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ne fűtsük túl a szobát, húsz Celsius-fokos nappali és néhány fokkal hidegebb éjszakai hőmérséklet bőven elegendő. Az is fontos, hogy megfelelő páratartalomról gondoskodjunk. A színvonalas párologtató berendezések a nedvesség mellett a levegő tisztaságát és frissességét is garantálják, a páratartalom pedig állítható. Más párologtatók csak a berendezés közvetlen közelében szórják a parányi vízcseppeket, míg a szobában másutt ugyanolyan száraz marad a levegő. Ezekben a készülékekben könnyen megtelepednek a gombák, így a párával együtt a nemkívánatos spórákat is szórják. Ez idővel allergiát is okozhat.

Jó hatásfokú a természetes párologtatás is. Terítsünk a kiságy szélére egy vizes törülközőt vagy lepedőt. Más jellegű probléma adódhat az újabb építésű lakásokban: a tökéletesen csukódó nyílászárók mellett megszűnik a lakás "természetes" szellőzése, ez pedig kedvez a penészgombák szaporodásának. Ilyen lakásban különösen gyakran szellőztessünk! Gondoljunk arra is, hogy a kúszó-mászó kisgyerek szintjén fokokkal hidegebb van - kivéve, ha padlófűtés van a lakásban. Ellenőrizzük ezt egyszer a padlóra fektetett hőmérővel!

Ajánlat

A párologtatók hatásáról