Nem állíthatják ki a Roxfort Expresszt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Warner Brothers stúdió nem engedélyezi, hogy az általuk készített Harry Potter filmben látható Roxfort Expressz gőzmozdony turisztikai látványosság legyen. A Harryt és társait iskolába szállító, 9 és 3/4. vágányról induló gőzmozdony a forgatások befejezése óta az észak-angliai Carnforth vasútállomásán pihen. Az állomás vezetősége azt tervezte, hogy kiállítja a sikerfilmben futó mozdonyt, sőt még a sínszakaszt is 9 és 3/4. vágánynak nevezi el. Ám a Harry Potter és a bölcsek köve szuperprodukciót megalkotó Warner Brothers nem járult hozzá az elképzelések megvalósításához. "Javasoltam, hogy a vonat legyen turisztikai látványosság, hiszen már most is akadnak látogatóink, de a stúdiónál úgy gondolják, nagyobb lesz a hatás, ha csak a filmben látható a mozdony" - nyilatkozta a BBC rádiónak Peter Yates, a vasútállomás igazgatója. A kérést a filmstúdió azonnal elutasította, és az illetékeseket perrel is megfenyegette arra az esetre, ha mégis megsértenék a szerzői jogokat.

Korábban:

Harry Potter szerelmes típus

Ajánlat:

A hivatalos Harry Potter-honlap