Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az elnök emberei
A merénylők 2.
amerikai filmsorozat

Az elnök emberei

22.35, csütörtök (január 3.), RTL Klub

A sorozat honlapja


Mansfield Park
angol romantikus dráma


20.00, csütörtök (január 3.), HBO

A film honlapja


A jónevű senki
amerikai vígjáték

A modern amerikai történelem egyik zavaros korszakát, az 50-es évek McCarthy-éráját mutatja be az 1976-ban készített film, amelyet Martin Ritt rendezett, főszereplője pedig Woody Allen. A jónevű senki érdekessége, hogy a világhírű Woody Allen számára ez volt az első alkalom, amikor csupán színész volt egy filmben. Egyébként minden egyes produkciójában vagy íróként, vagy rendezőként is részt vesz. Martin Ritt pedig 1952-ben - akárcsak a filmbeli alakok - feketelistára került. A televíziónál nem dolgozhatott, ám akkor indult meg filmes karrierje.
A filmben Woody Allen azt a nevenincs embert alakítja, aki nevét és arcát adja több feketelistás televíziós író művéhez. Először csak élvezi a sok pénzt, amit keres, aztán az árnyékos oldalt is megtapasztalja: céltáblája lesz az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságnak.

20.05, csütörtök (január 3.), m1