Dido láthatatlan énje: a szexistennő

Vágólapra másolva!
A világhírű angol énekesnő dalai hallva és nyilvános szerepléseit, klipjeit nézve az a benyomása támadhat az embernek, hogy Dido egy csendes, visszahúzódó lány. Amint az egy interjúból kiderült, ez részben igaz is, ám a hálószobában Dido másik arcát is megismerhetik a partnerei.
Vágólapra másolva!

"Nagyon szeretem a szexet, amit az élet egyik legfontosabb dolgának tartok" - nyilatkozta egy magazinnak Dido, aki a legfrissebb hírek szerint ismét egyedülálló.

A szőke énekesnő már második alkalommal szakított Ferdie Unger-Hamiltonnal, az egyik lemezkiadó főnökével, akivel igen viharosan alakult kapcsolatuk. A sajtó rendszeresen beszámolt a hangos veszekedéseikről és vitáikról, amelyekre nem egy alkalommal nagy nyilvánosság előtt került sor.

Az énekesnő a beszélgetés során elmondta, hogy a szexet elsősorban nem érzelmi dolognak tartja. "Egyszerűen csak élvezni kell" - nyilatkozta a sztár, aki saját bevallása szerint fiatalkorában sok mindent kipróbált.