Kylie: szöszi kislányból szexis popdíva

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kylie Ann Minogue 1968. május 28-án született Melbourne-ben. Gyermekkorában zongoraleckék, sztepptáncleckék és a jazz voltak azok a tényezők, amik az előadó-művészetek felé orientálták a kislányt, bár táncosnő anyja nem szerette volna, ha lányai szakmai nyomdokaiba lépnének. Mégis, mégis: Kylie 11 éves volt, amikor beválogatták egy induló tévésorozatba, a The Sullivans címűbe. Gyereksztár lett, majd később, 1986-ban, amikor a szédületes sikert aratott szappanopera, a Neighbours is az ő főszereplésének köszönhette kimagasló nézettségét, akkor már felnőttként is sztárstátusba lépett.

Egy jótékonysági koncerten történt, hogy a Neighbours stábja énekelt, és Kylie-t felkérték, énekelje el a The Locomotion című számot. Ismét fergeteges sikert aratott, és azonnal stúdióba zavarták. A kislemez 1987-ben az ausztrál poplistákat uralta hét héten keresztül. Kylie mindezek láttán úgy döntött, ez az ő életútja, és 1988-ban, miután a Neighbours befejeződött, Angliába repült lemezszerződést kötni.

Ugyancsak üstökös módjára vált neve ismertté zenei berkekben is. Az I Should Be So Lucky és a Got To Be Certain című énekével vette ostrom alá Anglia közönségét. Nem kellett sokat várni, hogy mindenki a szívébe zárja a széles mosolyú, kék szemű szépséget: lemezei 1988 legkeresettebb hanghordozói voltak világszerte. A siker ugyanilyen ütemben folytatódott tovább egészen a kilencvenes évek elejéig.