Magányosan is boldog Mariah Carey

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A 33 éves énekesnőnek, akinek eddigi karrierje során több mint 150 millió lemezt sikerült eladnia, utolsó komoly kapcsolata 2001 nyarán volt. "Akkor voltam utoljára szerelmes. A partnerem Luis Miguel azonban hosszú távon nem felelt meg az elképzeléseimnek. Azóta valóban nem voltam férfival. Számomra nem jöhetnek számításba az egy éjszakás kalandok. Nem ítélek el senkit, aki rendszeresen lefekszik alkalmi partnereivel, én egyszerűen nem ilyen típusú ember vagyok. Képtelen lennék olyan intim közelségbe kerülni valakivel, akit nem ismerek igazán"- nyilatkozta az énekesnő. Azokra a kérdésekre azonban nem volt hajlandó válaszolni, amelyek arra céloztak, volt-e valóban viszonya Eminemmel. A kettőjük kapcsolatáról már jó ideje cikkezik a pletykasajtó, ám mindkét fél mást állít. Carey tagadja, hogy történt bármi közte és Slim Shady között, míg a rapper többször is büszkén hangoztatta ennek az ellenkezőjét.