Pamela Andersont nem látják szívesen a bécsi Operabálon

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Guertler aggódik, hogy a nemzetközi médiabeszámolók, amelyek máris a színésznővé vált Andersonra fokuszálnak, rontják az európai arisztokrácia legjelesebb eseményének presztízsét. A bécsi Operabál arról híres, hogy a felső tízezer krémje találkozik nagykövetekkel, politikusokkal és kiváló művészekkel.

Bécsi Operabál 2003http://www.wiener-staatsoper.at/Content.Node2/home/opernball/192.php

Pamela mindezek ellenére inkább azt nehezményezte, hogy meghívója, Lugner cinikus megjegyzéseket tett mellméretére, és ezzel úgy érezte, nem veszi őt komolyan. Lugner egyébként azzal hárította az Operabál szervezőinek vádját, hogy tette által az esemény végre újra a nemzeti és nemzetközi sajtó középpontjába kerülhet. A hírek szerint Pamela udvarlója, Kid Rock rockénekes is bejelentette, hogy részt vesz a bálon, sőt, Pamela meghívta barátját, a Peta állatvédő szervezet elnökét, Dan Matthewst is, aki megígérte, nem fog tüntetést szervezni egy olyan eseményen, ahol a nemes szőrmét viselő hölgyek igen nagy számban fordulnak majd elő.