Sétányra néző ablakkal

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Zsuzsa a Tóth Árpád sétányra néző lakást azért is választotta, mert eszébe jutott az édesapja: gyerekkorából emlékezett, hogy ő is itt szeretett volna lakni. A ház egyik része műemlék, a másik felét a 60-as években építették.

Forrás: HomeGardenForrás: HomeGarden
1.2.

1. kép: Minden helyet kihasználtak a konyhában, mégsem hat zsúfoltnak, a teret a tükör optikailag tágítja.
2. kép: Két személyre lehet teríteni a sétányra néző lodzsán.

A lakás átalakítását, főleg a konyha megtervezését Zsuzsa belsőépítész férje, Makrai Nándor vállalta magára. Régi tulajdonosai ma rá sem ismernének. A konyha - amely egyben az előszoba és működött még benne a falikút és a sparhelt is - minden szegletét pontosan felmérte, és az elkészült szekrényben nincs olyan hely, ahová ne lehetne kényelmesen pakolni, még a sarkok is hasznos tárolóhelyek. Fiatal asztalost bíztak meg a bútor elkészítésével, és azóta is dicsérik az ifjú mester munkáját.

Forrás: HomeGardenForrás: HomeGarden
3.4.

3. kép: A mediterrán hangulatú nappali kanapéját és foteljét vendéglátónk bugyolálta be a Párizsból hozott textíliával.
4. kép: Pillantás a szoba felől. A bejárati ajtó mellett a kis konyha a szokatlan kőszőnyeggel. Makrai Nándor belsőépítész tervezte a konyhabútort, amihez kényelmesen hozzá lehet férni. A sarokban elhelyezett könnyedén kihúzható, ferde fióknak még a vendégek is csodájára járnak.


Apró fényforrások kerültek a kis polcok mögé, a teret tükör nagyobbítja. A konyha kőburkolatának kiosztását a belsőépítész különös gonddal tervezte meg, így a belépőt mintha szőnyeg fogadná. Ebből az előszobányi konyhából nyílik a fürdőszoba, aminek kék-zöld hangulatát a festett csempe és a ragasztott bordűr alapvetően meghatározza (Zsuzsa lánya és barátnőjének alkotása). Hasonlóan a konyhához a szoba is a meleg színek birodalma: főleg sárga és narancs árnyalatokban idézi a nyarat.

Forrás: HomeGardenForrás: HomeGarden
5.6.
5. kép: A szoba jellemző színeit idéző függönyök csak keretezik az ablakot.
6. kép: Kék-zöld színű csempefestékkel alakították át a fürdőszobát, ami meghatározza a kiegészítők színeit is.

A fal színe, a lámpaburák a falon, a bútorok huzata, de még a kis papír képkeretek is mind belesimulnak ebbe a színvilágba. A régi cserépkályhát fájó szívvel lebontották, mert túl nagy helyet foglalt el. Főleg kovácsoltvas bútorokat választottak, így sokkal levegősebb a kis szoba. A parkettát felcsiszoltatták, de sem időben, sem pénzben nem akartak többet áldozni új otthonukra, inkább ötleteikkel próbálták pótolni a még hiányzó részleteket.

Forrás: HomeGarden
7.
7. kép: Olvasgatás közben a fotelból a sétányra és a szemközti hegyekre látni.

A kovácsoltvas bútorokhoz illő kilincseket például még keresik, és a mennyezetre is szeretnének egy különleges lámpát, ami szinte kinő a falfelületből.

Szöveg: Kozári Rita
Fotó: Sárközi György
SzépLAK