A U2 tagjai egy dublini felhőkarcoló bérlői lesznek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: HölgyfórumAz egyezséget kedden mindkét fél megerősítette.- Nagyon érdekel az új Dublin - mondta Bono azon a sajtótájékoztatón, melyen a Dublin Docklands Development Authority vezetői is jelen voltak. Az ügylet pénzügyi vonatkozásairól egyik fél sem nyilatkozott. Pedig nem is olyan rég, még az idén történt, hogy az átépítést felügyelő bizottság sikeresen citálta bíróság elé az együttes tagjait, és ott keresztül is vitte az akaratát: lebonthatta a régi, Hanover Quay-i épületet, melyben az 1980-as évek legelejétől a U2 a felvételeit készítette. Az épület azóta a U2 rajongóinak zarándokhelyévé is vált, sokan graffitikkel is megörökítették ottjártukat és a U2 iránt érzett szeretetüket és elkötelezettségüket.

Az egyezség részét képezi az a megállapodás is, miszerint a U2 is kap egy szavazatot abban a bizottságban, mely kiválasztja a 60 méteres felhőkarcolóra vonatkozó építési tervek közül a legjobbat. Bono azért nem mulasztotta el megemlíteni, hogy ő még mindig jobban örülne, ha a régi épületben maradhattak volna.