A gyermekekre koncentrál a második 100 nap programja

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A lakásépítési kedvezmény összege 1995 óta változatlan. A kormány a tervek szerint két lépcsőben, először az idén decemberben, majd 2004-ben emeli a szocpol néven ismertté vált, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás összegét.

2002. december 1-jétől az első gyermek után az eddigi 200 ezer forint helyett 500 ezer forint, a második és a harmadik gyermek után 1,1-1,1 millió forint állami támogatás vehető igénybe, s ez az összeg hitelfelvételkor saját erőként használható.

Állami lakástámogatások/uzletinegyed/ingatlan/jogiugyek/20010213lakastamogatasok.html

A hatályos szabályozás szerint a szocpol-kedvezmény csak a már megszületett gyermekek után jár, a tervek szerint decembertől a két gyermek után járó kedvezményt megelőlegzi az állam, így azok a gyermektelen házaspárok is igénybe vehetik az 1,6 milliós támogatást, akik meghatározott időn belül vállalják két gyermek születését.