Esélyegyenlősdi - ma még mindig többet ér az elsőszülőtt, ha fiú<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Fotó: Barakonyi Szabolcs
- Sok-sok lányos mama fordul levélben a Kismama magazinhoz tanácsért, magyarázzuk meg: miért érnek kevesebbet a lányok?

- Talán inkább az idősek, főként a férj családja.
-

- Szomorú, hogy még ma is megvan ez a kettősség.
- Sokat árul el maga a nyelv is erről a jelenségről. Hány nő hívja ma is a férjét urának! Házasságkötéskor a lány férjhez megy, a fiú elveszi őt feleségül. Ezek a kifejezések a középkori hagyományokra utalnak, a nő önmagában nem olyan nagy érték, hozományt kell mellé adni, majd azzal együtt viszik őt a házasságba, csak így lesz akkora értéke, mint a férfinak. Sok nő még ma is, ha férjhez megy, felveszi férje teljes nevét, mert büszke arra, hogy végre házas, örül, hogy "-né" lett. Ha meggondoljuk, ez annyit jelent, hogy egyben feladja a saját nevét, és ezzel bizonyos fokig a saját önazonosságát is. Ez a toldalék a magyaron kívül egyetlen nyelvben sem létezik. A férj családneve, keresztneve, plusz egyetlen szótagocska jelenti az annyira vágyott feleség-státust. Tehát már a nyelv jelenségei is arra utalnak, hogy a nőt kevésbé tartják értékes, fontos állampolgárnak, mint a férfit.

- Ha viszont erre valaki rendre rámutat, arra előbb-utóbb azt fogják, hogy feminista. Ez a szó pedig nem hangzik túl jól Magyarországon.
- Keveset tudnak nálunk erről az emberek, és ez nem az ő hibájuk. Életforma, gondolkodásmód, valódi, alulról jövő civil kezdeményezés volt a feminizmus, melynek, mint minden forradalomnak, megvolt a maga radikális korszaka. Gondoljunk csak a világszerte csodált, ünnepelt francia forradalomra! Mennyi vért ontottak, hány ártatlant végeztek ki! Ehhez képest a feminizmus egy nagyon lágy mozgalom volt, mely kezdetben valóban erőteljesen fogalmazta meg a követeléseit. Magyarországon még mindig ezzel a radikális korszakkal azonosítják a mozgalmat. A sokféle jogot, melyek ma teljesen természetesnek tűnnek, éppen annak köszönhetjük, hogy a nyugati nőmozgalmak kivívták őket. Elérték a nők szaporodási jogának liberalizását, a hagyományos, alávetett háziasszony-lét felszabadítását, megvívták a szexuális forradalmat, mely lehetőséget adott a nőknek arra, hogy olyan szabadon élvezhessék a szexet, mint a férfiak.

- Tehát egyszerűen idejét múlt kifejezésről van szó?
- Jómagam vállalom, ha ezzel a mozgalomnak segíteni tudok, bár a fejlett világban elég ódon hangzású a szó. Ma inkább esélyegyenlőség-politikának hívják. Én csak azt mondom, amit az Európai Unió esélyegyenlőség-bizottságai, se többet, se kevesebbet. Ami itthon radikális feminizmusnak számít, azt az EU-ban senki nem nevezi annak. Rengeteget járom az országot, vidéki, középosztálybeli hallgatóságnak, pedagógusoknak, egészségügyi, szociális szakembereknek tartok előadást. A többség egy-két órán keresztül döbbenten hallgat, míg meg nem törik a jég, és kiderül, hogy amiről beszélek, azt a saját életében szinte mindenki megtapasztalta, csak kimondani nem merte. Felhívom a figyelmüket például az első osztályos olvasókönyvre. Ilyen mondatokból tanultuk meg a betűvetést: "A mama mos. Apa olvas." Még véletlenül sem fordult elő a fordítottja. A doktor is mindig bácsi, a nővérke mindig néni. Vég nélkül mesélik ilyenkor a hasonló történeteket.

A nőknek maguknak kell kívívniuk egyenjogúságukat

Egy közvélemény-kutatás szerint a legtöbb család jobban örülne, ha az elsőszülött kisfiú lenne. A nők 81, a férfiak 94 százaléka válaszolta azt, hogy a vágya az, hogy először fiú gyermeke szülessen. Ugyanakkor a megkérdezettek több mint a fele semmilyen módon nem avatkozna be a természet rendjébe. A többiek viszont szívesen eldöntenék előre - különösen a második vagy a harmadik gyereknél -, hogy a születendő kisbaba fiú legyen, avagy lány.
- Van egy másik kényes érzéseket kiváltó szó: az emancipáció, azaz a nők egyenjogúsítása. Azt mondják, ez meg is történt nálunk az utóbbi negyven évben. De azt is mondják, ha az emancipáció ilyen, akkor a feminizmus maga lehet a pokol.



- Ön az Egyenlő Esélyek alapítvány vezetője. Hol lát egyenlőtlen esélyeket?
- Kezdjük a magánélettel, ezzel a nagyon nehezen megfogható területtel, ahol azonban szociológusként mégsem kell puszta megérzésekre hagyatkoznom, hiszen rendelkezésünkre állnak időmérleg-statisztikák, melyek alátámasztják, hogy a házimunka, a gyermekek körüli teendők hetven-nyolcvan százalékát ma is a nők végzik. Lehet, hogy ez sok nő vágya és igénye, de a fiatalabb generáció biztosan nem így vélekedik. Húszéves tanítványaim rendre elmondják, hogy ők ezt bizony nem így tervezik, de amint gyerekük születik, visszaesnek az elkerülni vágyott, konzervatív szerepkörbe. Isten őrizz, hogy valakit is lebeszéljek arról az életről, amit él, és tökéletesen elégedett vele, ha neki jó, legyen így. Arról beszélek, amikor nem szabad választások alakítják a női sorsot, mert a férj nem hajlandó segíteni, mert az ő ideje többet ér, mint a nőé. Ilyenkor a nő óhatatlanul hátrányba kerül.

- Pénzben kifejezve is többet ér a férfiak ideje, a házimunkát, gyermeknevelést ingyen végezzük.
- Valahogy mindig fontosabb, hogy az ő ereje reprodukálódjon, hogy kipihenje magát. Hány férfi mondja büszkén, milyen jó, hogy meleg étellel várja haza a felesége. Miért, egy nőnek nem esne jól a meleg étel? Ki az, akinek nem esne jól? Fordítva mégis alig történik meg. Pár évvel ezelőtt Németországban végeztek egy jópofa vizsgálatot. Azt keresték, mennyi kedvességet, mennyi gyöngédséget visznek a nők az emberi kapcsolatokba, hányszor mosolyognak a másikra, vagy hallgatnak figyelmesen, hányszor lendítik tovább a beszélgetést. Hihetetlen módon ez a "figyelmesség-gazdaságtani" felmérés a nők rovására dőlt el. Egy nő sokkal többször jutalmaz meg egy férfit a mosolyával, kedvességével, érintésével, szép tekintetével, mint fordítva. Nagyon fontos a nőknek, hogy ők állandóan biztatást, szeretetet adjanak, és talán bután hangzik, de ez mind energia. Hogy milyen fárasztó, mikor profi módon, egész nap ezt kell csinálni, azt akkor érti meg az ember, mikor ereje fogytán nincs kedve mosolyogni. Ez is munka, a nők végzik nagyrészt, nem azért, mert olyan jól esik, hanem azért, mert úgy érzik, kevesebbet érnek, mint a férfiak, és jelekkel, gesztusokkal kell támogatniuk, segíteniük a kapcsolatot.
- A munkahelyi esélyegyenlőség is kényes terület.
- Talán hallott már az üvegplafon-elméletről. A nők eljutnak egy pontig a munkahelyükön, aztán följebb soha, mintha láthatatlan plafonba ütköznének. Meg kell csak nézni a kormányt, a nagyvállalatokat, bankokat, hány nőt találunk a csúcson.

- Vannak tipikusan női értékeket igénylő szakmák?
- A nőket hagyományosan arra nevelték, hogy segítőkészek, önfeláldozóak, türelmesek legyenek, és vannak is olyan területek, az egészségügy, a pedagógia, a segítő szakmák, ahol ezeket a tulajdonságokat jól lehet használni, ám sokkal jobb lenne, ha el is ismernék, meg is fizetnék ezeket az értékeket. Érdekes, hogy akkor válik egy segítő foglalkozás férfiszakmává, ha jelentős jövedelem társul hozzá. Vegyük például az egyik legmagasabb presztízsű orvosi szakágat, a szülészetet, ezt a hagyományosan női foglalkozást. Mihelyt magánpraxis és sok pénz társult hozzá, elárasztották a férfiak, ma elvétve találni nőgyógyász nőt. Érdekes dolog ez, elismerik a nőt anyák napján, nőnapon, meg amikor szül, azaz a biológiai szerepét teljesíti. Ha a szakmáját gyakorolja, sokkal kevesebb az esélye, hogy elismerjék.
- Mit tesz az alapítvány az egyenlő esélyekért?
- Képzéseket szervezünk országszerte politikusnőknek, tanítóknak, tanároknak. Arról beszélünk, hogy lehetne átalakítani a tanterveket, hogy női szemmel is megpillanthassa a diák a világot. Hogy valóban ugyanannyit érjen a kislány, mint a kisfiú.