A dackorszak a szülőt és a gyermeket is próbára teszi

Kedvenc szava a "nem", és dührohamot kap, ha valami nem az ő akarata szerint történik. Mindezt persze nem azért teszi, hogy mamáját bosszantsa. Írásunkból megtudhatja a dac valódi okait.

Szilvi mamája jó előre eltervezte, hogy kislányával szemben soha, de soha nem fogja elveszíteni a türelmét. Az utóbbi hónapok azonban kikezdték szilárdnak tűnő elhatározását, és komoly erőpróba elé állították. Egyik reggel például a kis Szilvi elhatározta, hogy nem öltözik fel?
"Drágám, gyere öltözni! "Nem, nem akarok!" De hát indulnunk kell!" "Nem akarok." "Nézd, a kedvenc pulcsidat készítettem elő." "Neeeeeeem!" A mamának persze már fogytán a türelme és az ideje, megpróbálja a kislány karjait a pulóver ujjába erőltetni. Ettől aztán elszabadul a pokol. Szilvi visítani kezd, csapkod maga körül a karjával, miközben potyognak a könnyei. Végül pelenkában rohan ki a házból.
Szilvi azóta más alkalmakkor is visít és hisztizik, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő elképzeli. Ha tovább akar maradni a játszótéren, bár ömlik az eső, vagy ha a közértben már az összes gumimacit lerámolta a polcról, ám mamája egy csomaggal sem hajlandó venni. Nemrég egy autóút során megdöntötte a saját rekordját is. Negyven percig zokogott, mert nem akarta bekapcsolni a biztonsági övet. A tapasztalt szülők ilyenkor csak legyintenek, hát persze:

Ez a dackorszak

Dackorszaknak szokták nevezni az első és harmadik életév közötti időszakot, mely komolyan próbára teszi a legtürelmesebb anyukák és apukák idegeit is. De mi is ez valójában?
A csökönyös ellenállást voltaképpen fájdalmas tapasztalat váltja ki a gyerekekből: rájönnek, hogy nem tehetnek meg bármit, amit akarnak, nem valósíthatják meg azonnal minden tervüket. Erre a belső válságra reagál a gyerek sírással és kiabálással. Akad olyan kisgyermek (nem is kevés), aki földöz vágja magát és rúgkapál, mások vakon csapkodnak maguk körül.
A dackorszak szorosan összefügg a testi és szellemi fejlődéssel. A gyerek megtanulja, hogy lehetnek saját céljai és kívánságai. Akkor is, ha ez nem mindig egyezik meg szülei elképzelésével. Most, hogy már járni is megtanult, nagyrészt megérti, amit mondanak nekik, és meg is tudja magát értetni, erősnek érzi magát. Valósággal beleszeret az önállóságba. Mindenre kíváncsi, mindent egyedül akar csinálni.
Azonban folyton beleütközik a saját korlátaiba. A zoknit már fel tudja húzni egyedül, de a cipő még gondot okoz. A mászóka túl magas, és az építőkockák sem akarnak a torony tetején maradni. Ebben a korban dönteni is nagyon nehéz, mert valaminek a választása gyakran a másikról való lemondást jelenti. Eperfagyi vagy csokis keksz? Állatkert vagy inkább strand?
Legtöbbször mégis a szülők azok, aki keresztülhúzzák gyermekük tervét. Amikor például kiveszik a kezéből a vécépapír gurigáját, pedig már percek óta tömködi a papírt a vécébe, hogy lássa, mennyi fér bele. Vagy amikor apu elvonszolja a számítógéptől, pedig mennyi érdekes gombot lehet rajta nyomogatni.

Az eredmény: dühkitörés, csillapíthatatlan zokogás

A dac szó tulajdonképpen félreérthető, mivel azt sugallja, hogy a gyereknek sosem, míg a felnőttnek mindig igaza van. Egy kétéves gyerek számára viszont fontosabb lehet, hogy a vödrében vizet hurcoljon a homokozóba, mint hogy ebédelni menjen. Főleg, ha még nem is éhes. Az "evés után tovább játszhatsz" című vigasztalásnak sincs sok értelme. A kicsiknek még nincs időérzékük, ezért mindent azonnal akarnak.
A dac szó valamiféle szándékosságot is sugall. Szilvi mamája is feltette már magának a kérdést: miért csinálja ezt velem a kislányom? Miért haragszik rám? Lehet, hogy nem szeret engem? A dühkitörés azonban nem előre bestiálisan kitervelt gonosztett. A dacosság hirtelen és váratlanul önti el a gyereket, és már nem tud uralkodni magán. Egy kétévesnek nem is áll szándékában eszközként felhasználni dacosságát arra, hogy akaratát érvényesítse.
Sokkal inkább kétségbeesését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy elképzelése nem egyezik szüleiével. A dac kifejezésnek valamiféle negatív kicsengése is van. A dackorszak mégis fontos állomása a személyiség fejlődésének. Minden kisgyereknek meg kell vívnia ezt a harcot az önállóságáért és az önuralom elsajátításáért. Néhányuknál mindez dráma nélkül lezajlik. Az egy-három évesek megtanulnak döntéseket hozni, és kialakítják saját akaratukat.
Az állandó "nem!" mindehhez szükségszerűen hozzátartozik. Íme egy példa: Szilvi mamája arra kéri kislányát, hogy mosson kezet. Szilvi már-már sztereotip válasza: nem, nem akarom. Ez a nem egy kis időhöz juttatja, mialatt meghozhatja saját döntését, édesanyja akaratától függetlenül. Ez a döntés végül akár igenné is változhat.
A dührohamok megerőltetőek mind a gyermek, mind a szülő számára. Kiabálás és sírás nélkül bizonyára egy gyerek sem bírná ki a dackorszakot.

A szülők azonban tehetnek óvintézkedéseket, hogy a megpróbáltatás ne naponta forduljon elő.

• Minél több tilalom van a családban, annál több dührohamra számíthatunk. Ezekkel a tiltásokkal szinte előre programozzuk gyermekeinket. Korlátokra mégis szüksége van minden kisgyereknek. Gondolja jól végig, hol találhatók azok a korlátok, melyekre tényleg szükség van, melyek a valóban fontosak, és ezeket tartsa is be következetesen. Ellenkező esetben a gyerek előbb-utóbb tényleg eszközként fogja használni dührohamait céljai elérése érdekében.
  
• A napirendet rugalmasan hozzá lehet igazítani a gyerek igényeihez.
  
• Ne követeljen túl sokat, legyen türelmes a szobatisztaságra nevelésnél vagy az ujjszopással kapcsolatban.
  
• Rendezze be úgy a lakását, hogy a kicsi nyugodtan felfedezőútra indulhasson anélkül, hogy valamit tönkretenne. A saját készítésű ikebanának nem biztos, hogy pont a nappali asztalát kell díszítenie. Nyújtson a gyerek számára elegendő lehetőséget, hogy kitombolhassa magát.
  
• Tegyen ajánlatot, ha már közel állnak a katasztrófához. Kisfiának nem biztos, hogy a kristálypoharakat kell xilofon gyanánt használni, a lábosok is szépen szólnak. Ha a közértben szokták megvívni harcukat a kindertojás miatt, vigyen magával almát vagy répát, akár egy kisautót, hogy elterelje figyelmét.

Őrizze meg nyugalmát,

ha mégis kitör a botrány. Tudjuk, könnyebb ezt mondani, mint megvalósítani. Ha tisztában van vele, hogy csemetéje nem szándékosan teszi ezt önnel, talán könnyebben kezeli majd a helyzetet. Álljon minden körülmények között a gyermeke mellett, szüksége van önre mint biztos pontra. Tudnia kell, hogy egy kis tombolás miatt még nem fogja elveszíteni mamája szeretetét. Ne szidja meg, próbálja inkább szeretettel megnyugtatni. Ha erre sem reagálna, hagyja, hogy kitombolja magát. Végül azért vegye szeretettel karjaiba.

Mahr Kinga

Ajánló:

Korábban:

A tulajdon fogalom fejlődése