Stresszesek a brit kismamák

Vágólapra másolva!
Egy brit baba-mama magazin, a Mother and Baby című lap készítette el azt a felmérést, amelyben a kismamák életvitelét és lelkiállapotát állították középpontba. Kiderült, hogy a dolgozó anyáknak három óra alvás jut naponta, ami miatt stresszesek, és megerőltetőnek találják a mindennapi ténykedést.
Vágólapra másolva!

Ma a kismamák kevesebbet alszanak, mint azt 30 évvel ezelőtti elődeik tették. Míg ma átlag három órát alszanak munka és kisgyermek mellett az anyák, addig a hetvenes években szülő anyák majdnem öt órát aludtak a kisbabáik mellett.

A kialvatlanság és fáradtság kihat arra, hogy a fiatal anyuka hogyan teljesít az életben, munkahelyén, és arra is, hogyan kommunikál a párjával. A dolgozó anyák 78 százaléka vallotta azt, hogy a kialvatlanság kihatott munkahelyi teljesítményükre. A legtöbb újdonsült anyuka (84 százalék) nyilatkozta, hogy a házimunka javarészét is ők csinálják, még akkor is, ha egész munkaidőben dolgoznak. Az anyukák 69 százaléka kívánta volna meg a partnerétől, hogy segítse ki őt a házimunkában.

A felmérés azt is megállapította, hogy a dolgozó anyák 68 százalékának hiányzott kisbabája a munkaidő alatt, és 70 százalékuk érzett lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy távol vannak kisbabájuktól.

Az anyák csupán 20 százaléka nyilatkozta azt, hogy a munka-élet egyensúly rendben van az életükben. A 2000 megkérdezett új anyuka válaszaiból kiderült, hogy 37 százalékuk érzi úgy, az alváshiány miatt depressziósok és elkeseredettek.

"Az alvás utáni vágy nagy probléma az édesanyák esetében - mesélte a magazin szerkesztője, Elena Dalrymple - mert hatalmas nyomásnak teszik ki magukat abbéli igyekezetükben, hogy tökéletesek legyenek."