Boris Beckert üldözi a balszerencse

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: Hölgyfórum A 28 éves internetszakértő és a 34 éves világhírű sportoló öt hónappal ezelőtt ismerkedtek meg egy étteremben, de a kezdeti fellángolás után hamar ráébredtek, hogy nem egymásnak teremtette őket az ég.

A szakítással egy időben indított eljárást Becker ellen a müncheni ügyészség adócsalás vádjával. A Focus magazin értesülései szerint a háromszoros wimbledoni bajnok 1992 és 93 között megközelítőleg 4,8 millió euró adót befizetését mulasztotta el.

Becker kijelentette, hogy az érintett időszakban az adózók paradicsomának tartott Monacóban volt állandó bejelentett lakhelye, így nem a müncheni előírások vonatkoztak rá. A Der Spiegel hetilap állítása szerint a müncheni bíróság mondja ki az utolsó szót az adócsalási ügyben, és amennyiben bűnösnek találják a sztárt, több éves börtönbüntetésre is ítélhetik.

Boris Becker-honlaphttp://www.borisbecker.net/

A baj általában nem jár egyedül, és ez igaz Boris Beckerre is. A teniszcsillagot néhány hete a mallorcai szigetrendezési bizottság arra kötelezte, hogy bontsa le a Spanyolországhoz tartozó szigeten épített villájának csaknem a felét, mivel engedély nélkül bővítette több mint 900 négyzetméteresre a házat.