Akadályverseny babakocsival

Vágólapra másolva!
A fővárosban babakocsival közlekedő anyukáknak, a parkoló autók és fal között, néhol alig fél méter széles helyen kellene átszuszakolniuk magukat; a Boráros téren pedig, a HÉV-ről villamosra átszállva, 20-25 kilót kénytelenek felcipelni, 3-4 emelet magasságba. A babakocsisok, május végi békés tüntetésükön átadott petíciójukban ezen áldatlan állapotok felszámolását kérték a fővárosi döntéshozóktól.
Vágólapra másolva!

A macskaköves út közepén villamossínek futnak, balról parkolók, jobbról keskeny járda. Itt sem tilos várakozni a gépjárművel, de autós legyen a talpán, aki úgy képes megállni, hogy a villamosforgalmat sem zavarja, és a járdán is szabadon hagyja a KRESZ által előírt távolságot. Az autók többsége nem is centizget, inkább két kerékkel a gyalogosok útját állja el, akik "lapjával" csusszannak a visszapillantók és a fal között. Majd jön egy kismama babakocsival, és tanácstalanul keresi a helyes megoldást: az araszoló forgalomba haladjon tovább, a villamossíneket válassza, vagy kerüljön pár száz métert és menjen a másik oldalon, esetleg emelgesse át a kocsit az autókon. Ez persze valószínűleg csak az első erőpróba a napi sétáltatásban. Lépcsők, aluljárók, magas járdaszegélyek, kismama-bosszantó tömegközlekedési járművek, babakocsival vagy akár kerekes székkel járhatatlan középületek súlyosbítják a gyermekükkel útra kelőket.

Május végén egy babakocsis tüntetéssel hívta fel a figyelmet a TAVASZ (Tegyünk a Világért! - Anyák Szövetsége) arra, számukra milyen nehezen járható a város. A résztvevők az autós társadalom figyelmét szerették volna felhívni arra, hogy nem csak az övék a város, és a döntéshozókat is emlékeztetni akarták az akadálymentesítés fontosságára.

Konditermi feladat

Fleischer Judit, a babakocsis tüntetés egyik szervezője úgy fogalmazott: a helyzetüket nehezítő akadályok között nem lehet fontossági sorrendet felállítani. "Az aluljáróba való lejutás egy konditermi feladattal ér fel, sőt, ha egy kismama a következő gyerekét várja, akkor a 20-25 kilós babakocsi cipelése a lépcsőn akár veszélyeztető tényező is lehet" - kezdte a felsorolást. "De a parkoló autók is komoly gondot okoznak: már csak azért is, mert ha a kismama az úttestre kényszerül, és jön a következő jármű, a szorosan egymáson álló kocsik miatt nem is tud visszajutni a járdára. A busz sem egyszerű feladat, hiszen a második lépcső csípőmagasságban van, és rövid idő alatt kell a gyereket feltornázni járműre, de még ennél is cifrább a helyzet, ha egy anya egyszerre két gyerekkel közlekedik. Ilyenkor ugyanis vagy a nagyobbikat rakja fel a buszra, vállalva azt a kockázatot, hogy így egy pillanatra egyedül hagyja, vagy egyszerre két csemetével egyensúlyozik - gyakrabban segítség nélkül. Mert segítség ritkán akad, és az utasok közül inkább a nők hajlamosak erre, ők adják át a helyet, ők teszik szóvá, ha egy várandós, babakocsit toló nő ácsorogni kényszerül."

Fleischer Judit szerint azt is nehéz lenne megmondani, a város melyik pontján van a legnehezebb dolga a kismamáknak. "Attól függ, hogy ki merre jár" - mondja -, majd saját tapasztalatai alapján a Boráros teret említi, ahol, ha valaki a hídon szeretne átmenni , akkor nem is az utcaszintről, hanem az aluljáró szintjéről kell a lépcsőkön felcipelnie kocsistul a gyereket, legalább 3-4 emelet magasságba. "Ráadásul pont a Boráros téren van hely kiépíteni a rámpát, úgyhogy szerintem ez megengedhetetlen" - teszi hozzá.

A kismamák a tüntetés után egy petíciót adtak át a fővárosnak, amelyben a gyalogos- és babakocsibarát közlekedési gyakorlat megteremtéséért és fenntartásáért emelték fel a szavukat. Egyebek mellett a járdák szélesítését, a parkolási szabályok betartatatását és a járdalehajtók, aluljárók akadálymentesítését kérték az illetékesektől. Az iratot bevitték a Fővárosi Önkormányzathoz, ahol a közgyűlés éppen ülésezett.

Forrás: [origo]

Petícióátadás 2007. május 31-én



"Kialakulhat az együttműködés"

Az üggyel kapcsolatban a fővárost a szocialistákkal együtt a rendszerváltás óta irányító SZDSZ frakcióvezetőjét John Emesét kérdeztük, aki azt állítja, sokat javult a helyzet az elmúlt időben - a Combino-villamosok és az alacsonypadlós buszok eredményeként -, de elismerte azt is, hogy még rengeteg teendőjük van az ügyben.

Azt mondta, a folyamat most felgyorsulhat, mert az akadálymentesítésre uniós pénzek is rendelkezésre állnak majd. "De ebből nem tudjuk akadálymentesíteni az egész várost" - tette hozzá. Ezért is tartotta fontosnak, hogy a kismamák a petíció mellett egy olyan listát is átadtak, amelyen azokat a gócpontokat sorolták fel, ahol a legsúlyosabb a helyzet.

A TAVASZ honlapján a kismamák segítségét kéri, hogy az általuk problémásnak ítélt útvonalakat (járhatatlan járdák, aluljárók, lépcsők), nehezen megközelíthető intézményeket (orvosi rendelők, bölcsik stb.) sorolják fel.
E szerint problémás útszakasznak számít:
- a Kossuth Lajos utca
- a Kálvin tér
- az Üllői útról, illetve a Ráday utcából eljutni a Kecskeméti vagy a Magyar utcába

Az aluljárók közül babakocsival nehezen megközelíthető:
- a Boráros tér
- az Árpád híd, a Lehel tér, a Nagyvárad tér metróállomások aluljárói
- Margit híd budai hídfő, villamosmegállóhoz vezető aluljáró
(Forrás: TAVASZ Egyesület)



John Emese szerint az ő véleményüket a tervezésnél tudják majd figyelembe venni, így "kialakulhat egyfajta együttműködés a babakocsisokkal". Természetesen a kismamákat bosszantó tényezők közül nem oldható meg minden pénzzel, hiszen pl. a szabálytalanul parkoló autósoknál elsősorban a közgondolkodást, főleg az autós társadalom gondolkodását kellene megváltoztatni.