Egy kapcsolat vége

Vágólapra másolva!
Ha szeretnéd valakivel megosztani gondjaid, ha egy kívülálló szakértelmére volna szükséged, fordulj tanácsadónkoz. Szendi Gábor, klinikai szakpszichológus válaszol.
Vágólapra másolva!

Tisztelt Szendi Gábor!

22 éves fiú vagyok, egyetemre járok, tanulok, és 3 éve élek boldog párkapcsolatban a barátnőmmel. Ő az első szerelmem, és én is az első vagyok neki. Kicsit nehézkesen indult a dolog, de végül is teljesen egymásba szerettünk, és a néhai viták ellenére is nagyon megimádtuk egymást. Kölcsönösen tettünk a másikért, kapcsolatunkért, de a szerelem kezdett szeretetbe, ragaszkodásba fordulni.

Egy bő hónappal ezelőtt egy összezörrenés miatt nem beszéltünk egymással két napig, miközben felbukkant a barátnőm egy nagyon régen látott ismerőse, egy általános iskolai osztálytárs. Barátkoztak, találkozgattak. Sejtettem hogy baj lesz, de azzal nyugtatott, hogy ez csak barátság, semmi több. De nem így alakult.

Belehabarodott, és pár napra rá már bele is szeretett. Én teljesen összezuhantam, hiszen bíztam benne, szerettem őt, még most is szeretem. Ő is szeret, mert nagyon bántja, hogy fájdalmat okozott nekem, kiborult. Szeret engem, vissza is akar jönni hozzám, de a vonzalom, amit a másik fiú iránt érez, visszatartja. Az esze azt tanácsolja, hogy jöjjön vissza, de nyitott szemmel akar járni a világban, meg akar ismerni másokat, és ki akarja próbálni az új érzést.

Abban állapodtunk meg, hogy bár szüneteltetjük a kapcsolatunkat, de ettől még találkozunk, beszélgetünk. Azt szeretném, hogy boldog legyen, de én is szeretnék boldog lenni, és ezt úgy érzem, mellette tudom csak elérni.

Szeretném visszaszerezni Őt, de nagyon félek egy végső szakítástól. Tenni akarok valamit, hogy visszajöjjön hozzám. Nem tud dönteni, mert fél, hogy ha elszalasztja ezt a lehetőséget, akkor azt egy életre megbánja.

Kérem, segítsen nekem.

Kedves Olvasó!

Természetesen nem tudom leírni a helyzet minden lehetséges értelmezését és kimenetét, csak leírnám az egyik legvalószínűbbet. A fiatalkori szerelmek olyan korban alakulnak ki, amikor az emberek igen intenzív, folyamatos fejlődésben vannak. Maga sem, és szerelme sem ugyanaz, mint három évvel ezelőtt voltak. A szerelem - vagy inkább most már szeretet - egy mély kötődés, amely sokkal tovább tart, mint a szerelem. A szerelmek és kapcsolatok sok paradox jelensége érthető meg abból a furcsaságból, hogy a kötődés tovább tarthat, mint a szerelem, sőt, mint a szeretet. Sok elvált ember, miközben ő hagyta ott párját, évekig féltékeny marad arra, akit elhagyott. Már nem szereti, de kötődik hozzá.

Zavaró érzések megjelenése

A szerelemben a szakítás egy fokozatosan érlelődő dolog, aminek megannyi finom jele fedezhető fel utólag, de sosem előre. Előre nem szoktuk észrevenni, a kép csak utólag szokott összeállni. A partnerek maguk is titkolni szokták fel-feltörő zavaró érzéseiket (megtetszik valaki más, nem tetszik a partner viselkedése, hirtelen nagynak látja a másik fülét, zavarni kezdi a rendetlensége, ami addig nem foglalkoztatta, stb.), mert még fontosnak érzik a kapcsolatot, és nem értik ezeket a furcsa gondolatokat. Később aztán értelmet nyernek ezek a jelenségek, sokszor egy harmadik feltűnésekor.

De sosem a harmadik megjelenése az igazi ok, ő csak az ürügy arra, hogy engedjük felszínre törni addig lappangó, de növekvő önállósodási törekvéseinket. Különösen nehéz a szakítás, mint maguknál is, amikor nincs igazi kézzel fogható ok. Az elhagyott ilyenkor mindig görcsösen meg akarja érteni, hogy miért? Miért érdemelte ezt meg, mit követett el, stb. De ahogy a szerelemnek és mély vonzalomnak nincs magyarázata, úgy az elhidegülésnek sincs mindig felismerhető, megfogalmazható oka. Egyszer csak a partner kezdi elveszíteni érdekességét, vonzerejét, kizárólagosságát. Él még a szeretet, de ez már nem az az érzés, hogy ,,nekem ő és csakis ő kell". A harmadik megjelenése mindig csak katalizátor ennek a felismeréséhez, hiszen ő, mint kontraszt, mint aki képes valami új, már elfeledett izgalmat és vonzalmat kiváltani, ébreszti rá a partnert arra, hogy már régen nem tudja ugyanezt, vagy hasonlót érezni mostani kapcsolatában.

Nincs véletlen veszekedés

És hát valljuk be, 22 évesen még korai arra gondolni, hogy "ez az élet rendje". Én tehát úgy vélem, mindketten attól szenvednek, hogy a hosszú, egymással töltött szép napok miatt érzett felelősség és kötődés még dolgozik magukban, de barátnője már azt érzi, hogy az új fiú ellenállhatatlanul vonzza őt. A legjobb, amit tehet (vagy legalábbis én ezt tenném), hogy udvariasan félreáll, és elfogadja az ő döntését. Ha valamivel, hát ezzel teszi leginkább lehetővé azt, hogy - ha az őrészéről valóban csak megingás és az ismeretlen iránti vonzalom volt csupán ez az egész - visszatérjen egy nap magához. De őszintén szólva ez a remény lehet, hogy csak arra jó, hogy legyen ideje a lelki sebeknek begyógyulnia. A hit és remény még éltetheti az embert egy ideig, segít túlélni, de a jövő leggyakrabban azt szokta igazolni, hogy az az ártatlan veszekedés nem volt véletlen. Ami az egyik embernek szerelem az egy másiknak igen gyakran csalódás. Valakit mindig elhagynak, hogy valakit megkapjanak.

Üdv: Szendi Gábor