Így hódítanak a magyar pasik

Vágólapra másolva!
Reméljük, hogy hamarosan eljön a tavasz, és az egyedülállóak is újult kedvvel vetik majd bele magukat az ismerkedésbe. Egy korábbi szavazásunknak köszönhetően most felkészülhetnek arra, hogyan is csajoznak, milyen stratégiával kápráztatnak el bennünket a magyar pasik egy-egy randi alkalmával.
Vágólapra másolva!

Korábban már beszámoltunk annak a kanadai kutatásnak a végeredményéről, mely az alternatív és hagyományos ismerkedési módok nemzeti különbségeit vizsgálta. Ebből kiderült, hogy világszerte még mindig a hagyományos ismerkedési módokat - társasági eseményeket - részesítik előnyben, ami pedig a virtuális ismerkedést illeti, a magányosok egyelőre kevés bizalmat szavaznak a világháló kínálta lehetőségeknek. Kivételt csak Portugália jelent. A felmérésből az is kiderült, hogy az ausztrálok és a britek a személyes találkozó előtt egy kis szíverősítőt vesznek magukhoz, hogy leküzdjék félelmeiket, a spanyolok a bemutatkozás után azonnal heves udvarlásba kezdenek.

A németek és az olaszok anyagi helyzetükkel virítanak, a brazilok és a mexikóiak pedig lódítanak, már ami családi állapotukat illeti. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a Női lapozó olvasói szerint egy személyes találkozó alkalmával a magyar pasik, mit alkalmaznak, hogy jobb színben mutassák magukat. A született végeredményt a szerkesztők nem kívánják kommentálni, de a teljesség kedvéért hozzátesszük, hogy a szavazás felénél a "színesítenek" és a "rengeteget beszélnek, humorizálnak" kategória még fej-fej mellett haladt, de utóbbi az elmúlt napokban átvette a vezetést, s a végére is megtartotta azt.

Rengeteget beszélnek és humorizálnak83835,2 %
Kicsit színesítenek66027,7 %
Nagyvonalúnak mutatkoznak25810,8 %
Testükkel és a férfiasságukkal hódítanak32013,4 %
Befolyásosságukkal virítanak30712,9 %

Összesen: 2104