Kutyaharapást szőrivel

Vége a kapcsolatnak, vége a világnak. Megcsaltak, elhagytak, talán már el is felejtettek minket. Tényleg csak ennyit jelentettünk a másiknak? De hát ez kibírhatatlan! Mihez kezdjünk így, egyedül? Hogy lehet túlélni egy fájdalmas szakítást? Talán a sokak által emlegetett "kutyaharapást szőrivel" módszerrel? Vajon az segít?

A szakítás utáni lelkiállapotnak több stádiuma van. A teljes leforrázottság és elhagyatottság érzése után jön a nyugtatgatás és a "csak azért is jól vagyok" állapot. A barátok vagy mi magunk olyasfélékkel vigasztaljuk háborgó szívünket, hogy "ha ilyen ez az ember, még örülj is neki, hogy vége lett", "sokkal jobbat érdemelnél", "száz ilyet találsz, mint ő volt", "felejtsd el minél hamarabb, nem érdemli meg, hogy szomorkodj miatta!", no meg előbb-utóbb előáll valaki azzal, hogy: "jót tenne neked most elmenni egy kicsit szórakozni, még az is lehet, hogy közben felcsípsz valakit".

És mi hajlamosak is vagyunk elhinni, hogy a célzott szórakozás - ahol a cél a tetszeni vágyás, a flörtölés, a csábítás - valóban jót fog tenni nekünk, és már tulajdonképpen jól is vagyunk párunk nélkül, végre mással is ismerkedhetünk. Felvesszük a legszűkebb, legtöbb mindenünket kivillantó ruhánkat (majd mi megmutatjuk, hogy igenis vonzóak vagyunk), felöltjük legvarázslatosabb mosolyunkat (a vastag smink alatt úgysem látszanak a sírástól táskás szemek, a sápadt és nyúzott bőr), 10 kilométeres sugarú jókedvet árasztunk magunkból, és bárkivel hajlandóak vagyunk flörtölgetni, akinek csak egy kicsit is tetszünk. Szinte mindegy, hogy milyen az illető, mi szépnek, vonzónak, erényekkel felruházottnak, ezért mindenképp elcsábítandó személynek, boldogságunk megmentőjének látjuk.

Aztán ez a flört folytatódhat egy randiban, kevésbé megfontolt esetben rögtön az ágyban. A test és a lélek ambuláns kezelése ideig-óráig helyrehozza ugyan rossz közérzetünket, de korántsem biztos, hogy az efféle gyógykezelés hosszú távon is hatásos. Mert legalább olyan hamar, mint ahogy lekopik álcázó sminkünk, lehull lelkünkről a széles jókedv leple is. És mi ott állunk mély gyásszal tele egy idegennel szemben, akit vagy nem érdekel különösebben a személyünk, vagy ha igen, nem életünk fájdalmas részét akarja megismerni.

A szakítás utáni túlságosan korai, görcsös párkeresés nagyon könnyen a visszájára fordulhat. Lehet, hogy hamar kiábrándulunk az illetőből, akit korábban igazi főnyereménynek láttunk, és lehet, hogy rájövünk, hogy pusztán azért találtuk őt vonzónak, mert általa magunkat érezhettük annak pár órára. Van, hogy mi menekülnénk gyorsan minél messzebbre a történtektől, van, hogy új partnerünk áll idő előtt tovább. Ilyenkor persze hajlamosak vagyunk még ezt is a magunk hibájának betudni, siránkozunk, hogy lám, tényleg nem vagyunk szerethetőek, minket mindenki faképnél hagy. Egy ilyen csalódás nemhogy segít kilábalni a zátonyra futott kapcsolatunk okozta kínból, hanem még mélyebb depresszióba és önértékelési válságba sodorhat. Előfordul, hogy szégyent érzünk kétes értékű hódításunk miatt.