Karácsonyi hangulatban

Vágólapra másolva!
Egy korán elhunyt nagyszerű barátom szokta volt ilyenkor mondogatni - a rá jellemző fanyar humorral -, hogy már megint nyakunkon a szeretet ünnepe. Nekem, talán foglalkozásom miatt is, az öröm és szeretet ünnepe sok szomorú embert is jelent... Írásunkban Lust Iván ünnepi gondolatait olvashatják.
Vágólapra másolva!

Kezdő orvos koromban egy úgynevezett idegosztályon dolgoztam és meglepve tapasztaltam, hogy így, karácsony táján egészen más betegek jelennek meg az osztályon - magányos középkorú és idősebb emberek, jó pár öreg, akiket az ünnepek idejére - különös tekintettel a közelgő szilveszterre - a család "betett" az idegosztályra.
Eszembe jutnak még a keserédes karácsonyi ünnepek a már rég megszüntetett pesthidegkúti pszichiátrián. Aztán az elvált családok mozgalmas karácsonya, gyertyagyújtás a régi családi körben fél ötkor - tudják, a gyerekek miatt -, majd rohanás az új családhoz és ugyanaz hatkor. "És ezt kinek a Jézuskája hozta? Hát, kisfiam, ezt az apu feleségének a Jézuskája, köszönd majd meg szépen." Szóval, korán rájöttem, hogy ami sokunknak boldog ünnep, az sok más felnőttnek és gyereknek átvészelni való, kritikus napokat jelenthet. Persze, ezek csak a kirívó esetek, amiből azért elég sok van.

Mindez a pszichiáternek azt mutatja, hogy a szeretet és az összetartozás - amit az ilyen ünnepek a figyelem középpontjába állítanak - milyen sokféle akadályon és bonyodalmakon keresztül valósul meg. Ajándékozás az iskolai osztályokban, vállalati karácsony, kis "jópofa" ajándékokkal, sok nevetgéléssel, ajándékok a köztisztasági kollégáknak, postásnak, régebben a házmesternek, orvosnak, fodrásznak. Mind, mind a szeretetet hivatott kifejezni, de az ajándékozás gesztusa sokszor nem más, mint a számunkra szükséges kapcsolatok ápolásának kölcsönösen elvárt, kötelező tennivalója. Ami nem lenne baj, hiszen a kapcsolatokat valóban ápolni kell - csakhogy a kötelező ajándékdömping nem áll meg a családi otthon ajtajában. Az ajándékok beszerzése - tülekedés, ügyeskedés és a pénz, a pénz, a pénz - elbillenti a hangsúlyt a vásárlás, a szerzés felé. Azt hallottam a rádióban, hogy a 24-én is nyitva tartó boltok vevőit "pánikvásárlónak" nevezik, aki az utolsó pillanatokban szinte mindent megvesz, hogy legalább darabra meglegyenek az ajándékok.

Aztán még egy rohanós menet, mire a fa feldíszítve áll, a nagyszülők, rokonok is megérkeztek, a gyerekek kiöltözve toporognak, néhány körömre égett gyufa után mégiscsak a csillagszórók gyulladnak meg előbb, mint a fa, csöngetés, Mennyből az angyal, lehet bejönni - és akkor többnyire történik valami kisebb csodaféle. Aminek következtében a mindenféle érzelmi feszültségekkel terhes előzmények valahogyan el tudnak tűnni és talán egy-két pillanatra képesek vagyunk rácsodálkozni a karácsonyra, mindarra, amit ez a szó pici korunk óta jelentett számunkra. Persze, csak a kötelező vakuvillogtatás és videózás után.

Jó-e, hogy évente egyszer kötelezően megtartjuk a szeretet ünnepét? Egyrészt - mint minden kötelező, menetrendszerű ünnep, a karácsony is áldozatul eshet a rutinnak, a fogyasztás csúcsélményeinek, vagy éppen a pénzhiány miatti kényszerű önmegtartóztatás okozta rosszkedvnek. Másrészt - mint minden kötelező, menetrendszerű ünnep, a karácsony is lehetővé teszi, hogy rövid időre átéljük a ritmikusan ismétlődő ünnepek örök jelenvalóságát, időn kívüliségét. Mint minden igazi ünnep, a karácsony is lehetővé teszi hogy valamennyi időre kívül kerüljünk a hétköznapok ésszerűnek álcázott sürgés-forgásán. Lehetővé teszi, hogy jobbik arcunkat mutassuk egymás felé. Lehetővé teszi, talán kényszeríti is, hogy ismét számba vegyük, hová és kikhez tartozunk, kik vannak körünkben és kik azok, akik már nem.

Ha bármely család karácsonyi amatőr fényképeit végig nézzük - mondjuk 10-15 év távlatában - minden szabványszerűségük és sutaságuk ellenére egy sajátos, érzelmes leltárat láthatunk az egymást követő generációkról. Így aztán a karácsony, mint minden jeles évforduló, az idő múlására is figyelmeztet, noha örömhírbe burkolva teszi ezt.

A modern ember abban a meggyőződésben él, hogy egy végtelen fejlődési folyamat részese, amely egyenesen halad egy tökéletlen múlt felől egy fejlettebb jövő felé. Az igazi ünnepek mindig kizökkentenek ebből az illúzióból. Az ünnepek arra emlékeztetnek, hogy életünk, és az egymást követő generációk élete állandó ismétlődés, ami persze látványosan változó történelmi és technikai körülmények között zajlik. A kis Jézus születése a keresztény világnak jó hír a szó legvalódibb értelmében. Ugyanakkor - mint minden gyermek születése - a körülötte lévőket egyben saját mulandóságukra is figyelmezteti. Az ismétlődés azt jelenti, hogy miként az előző évtizedekben, úgy most is és a továbbiakban is itt fogunk állni a karácsonyfa előtt, legfeljebb annyi a különbség, hogy mindig más és más gyerekek és más szülők azok, ugyanabból a családból. Ez a gondolat lehet lehangoló, van, akit arra késztet, hogy még nagyobb sebességre kapcsoljon, de örülni is lehet, hogy mindig lesz valaki közülünk a jövőben is, aki éppen ünnepelni fog, ahogyan mi éppen most, 2001 karácsonyán ünnepelünk.

Lust Iván