Egy kamaszlány papájának panaszai

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tisztelt Doktor Úr!

Kamaszkorú leányommal való kapcsolatom javításához szeretnék tanácsot, segítséget kérni.
Sokat dolgozom, alig jut időm a családommal együtt lenni. Elemi igényem van rá, hogy a családom minden tagjával feleségemmel és lányaimmal - kölcsönös érzelmeken alapuló kapcsolatom legyen. Ez nemcsak a viszonylag kevés együtt töltött idő miatt nehéz, hanem azért is mert feleségem lényegesen távolságtartóbb kapcsolatot igényel - mint én. Ez valószínűleg a jövőben sem lesz másképpen.
A fentiek miatt lányaink nevelését döntő mértékben feleségem végezte. Születésük után - közös akaratunk szerint - velük maradt, majd később is ennek adott elsőbbséget a munkájával szemben.
Számomra a gyerekek ellátása feleségem ritka, kényszerű elfoglaltsága idejére korlátozódott. A kevés, csak velük töltött időt igyekeztem jól kihasználni. Fáradtságom ellenére sokszor meséltem nekik, rendszeresen érdeklődtem a napjukról. Ennek eredménye, hogy nagyobbik lányommal - szerintem - átlagfeletti a kapcsolatom, míg a fiatalabbal - évek óta , egyértelműen - rossznak mondható.

E "rossz" ismétlődő és - ezért vagy másért - jellemzői a következők. Érdekel, ami történik vele, tehát kérdezősködtem iskolai és szabadidős élményeiről. Ő nem szereti ezt, igyekszik lerázni, szóval és tettel is kifejezi, hogy zavarom, azt akarja, hogy hagyjam magára. Persze ez általában este történik, ami előtt feleségemnek már elmesélte a napi kalandjait, megbeszélték azokat, én már csak az ismétlésben részesülhetnék. Talán ennek köszönhető az is, hogy úgy látszik egyáltalán nem örül annak, hogy este haza megyek. Kinyitja az ajtót és elszalad, csak a hátának tudok köszönni. Lehet, hogy konkurenciát lát bennem, aki zavarja a feleségemmel való - rendszeres - együtt-tanulását. Esténként a lányom ha lefekszik, a feleségemet magához hívja, marasztalja, tőle puszival válik el. Ha a lefekvés ideje körül én megyek a szobájába, akkor igyekszik engem távozásra bírni, és puszi, jó szó még - születésnapomra sem jutott.
Természetesen igyekeztem - feleségemtől, nagyobbik lányomtól, és a kisebbiktől is (no, meg könyvekből) - megtudni e rossz viszony okát. Érdemleges eredményre nem jutottam. Attól nem volt remélhető számottevő változás, hogy "véletlenül se dögönyözzem" - ami kisebb korában szokásom volt - mert nem szereti, "sportolásom után izzadtan ne kerüljek a közelébe", mert a szagokra érzékeny, és van bennem valami (megfogalmazhatatlan), ami ritkán - az idősebbik lányomból is agressziót vált ki.

A problémákra irányuló, (fiatalabb) lányommal folytatott megbeszéléseim rendre eredménytelenek voltak. Okként, (lényeges) megváltoztathatóként semmi nem merült fel. Legfeljebb indulatba jött, és szóban is kifejezte tettekkel rendszeresen alátámasztott ítéletét, hogy pl. utálja ahogy beszélek, utálja ahogy eszem, utálja ahogy kinézek .
Tisztelt Doktor Úr, van-e valami, amit lehet (kell) tenni az előnyös változás érdekében, vagy annak kell örülni, ami van? Azaz, hogy okos, értelmes, szép és - másokkal, többnyire - kedves a leányka, a hozzám való viszonya pedig genetikai adottságunk?

Tisztelt Uram,

Higgadt, mégis erős érzésektől fűtött levelét elolvasva az alábbiakat tudom írni. Kisebbik lánya éppen nehéz életkorban van, mint serdülő, nagyon sok belső változással kell megbirkóznia és ennek külső megjelenését látja, amikor közeledni próbál hozzá. Ugyanez érvényes azokra a bántó kijelentésekre, amiket Önnel kapcsolatban tesz. Viszonyukról azt gondolom, hogy számára jelenleg még megoldatlan probléma egy erőteljes férfi jelenléte, közelsége - még akkor is (vagy még inkább), ha ez a férfi az apja.

Nagyon visszafogottan ír házassági kapcsolatukról, ami mégis átjön, az valamiféle távolságtartás mindkét részről. Ön is a lehető legtöbbet van távol otthonról. A gyerekek - tetszik, nem tetszik - mindkét szülőhöz kötődnek, mindkettővel azonosulnak fontos dolgokban. Lehet, hogy kisebbik lánya erősebben érzi a közelséggel járó konfliktust, nehézséget - édesanyjához hasonlóan - és ezért sem tud közeledést elfogadni.
És még egy - meglehet, teljesen önkényes - gondolat: a második gyermek is lány lett, lehet, hogy volt Önben valamennyi várakozás, hogy legyen egy fiú is, és ez nem teljesült. Esetleg ilyen motívumok is zavarhatták kapcsolatuk harmonikus alakulását.

Azt javasolnám, hogy egyelőre ne várjon el kisebbik lányától szeretetteljes megnyilvánulásokat és mégis igyekezzen szeretettel gondolni rá, szeretettel fordulni felé, esetleg közeledés (fizikai és szóbeli) nélkül. Akármilyen nehéz is Önnek, itt mégis a gyerek van nagyobb konfliktusban, amit egyedül nem tud megoldani. Ha érzi, hogy Ön elfogadja úgy, ahogy éppen van, és nem "akar" tőle semmit, könnyebb lesz számára változni.

Üdvözlettel,
Dr. Lust Iván

Lust Iván pszichiáter, pszichoanalitikus, gyermekpszichiáter és pszichoterapeuta szakorvos, a Női lapozó tanácsadója. Készséggel válaszol, ha családi problémáival, kapcsolataival, szexuális vagy lelki gondjaival keresik fel e-mailben.
Oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá kérdéseikkel, és beleolvashatnak a korábbi levelekbe is.

Ajánljuk korábbi cikkeinket a témában
Kamasz a családban
Segítség, kamasz a láthatáron!