Választójogért cserébe depresszió

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Noha a kibertérben, a csevegőszobák és internetes szerepjátékok világában tetszés szerinti identitást vehetünk fel - és szociológiai vizsgálatok szerint A játékos kedvű internetezők keveslik is az unalmas, férfi-női választékot, és ezért kettőnél több, fantáziált nemi identitást is használhatnak -, mégis, ez a szimpla női-férfi felosztás eléggé makacsnak tűnik.
A nemi hovatartozást sok szakember alapvető társadalmi szervező erőnek tartja, amely mindennél erősebben alakítja az emberek közötti kapcsolatokat. Nőnek vagy férfinak lenni egymástól nagyon eltérő sorsokat, életutakat, karrierlehetőségeket is jelent. A 19. század végétől induló különböző nőmozgalmak lassú változást hoztak és a mai, 21. század eleji helyzet inkább zavaros, egymás mellett találjuk a férfiuralmat támadó írásokat és a női jogok harcias képviselete miatt kényelmetlen helyzetbe kerülő férfiak tiltakozásait.

Hisztéria

Sigmund Freud

A korai feministák idealisták voltak, és egy jobb társadalmi rendért küzdöttek. Ez a törekvésük vezette őket a freudizmus felszabadító eszméi felé is.

Moira Fain "Freud első páciense" című alkotása

Depresszió

És mi a helyzet ma? A nők választójoga megvan. A klasszikus hisztériás tünetek, amelyeket a századforduló táján olyan gyakran láttak a pszichoanalitikusok, mára eltűnni látszanak. A legújabb idevágó adatok szerint a depressziós megbetegedés a nőknél kétszer olyan gyakori, mint férfiaknál. A komoly depressziós betegségek előzményében az esetek 80%-ban találhatók súlyos életesemények. Traumás élmények, mint gyerek- és serdülőkori szexuális visszaélés, felnőttkori nemi erőszak, a férfi erőszakossága partnerkapcsolaton belül rendszeresen vezetnek depresszióhoz.

Nagyon érdekes az a megfigyelés, mely szerint egy bizonyos gondolkodási stílus, amit töprengő, rágódó gondolkodásnak nevezhetünk, jóval gyakoribb nőknél, mit férfiaknál. Az ilyen gondolkodásmód újra és újra visszatér a saját maga vagy mások által elszenvedett megterhelő élményekre és annak lehetséges következményeire és növeli a depresszió kialakulásának esélyét. Ehhez járul hozzá az a jellegzetes női beállítódás is, amelyet úgy szoktunk megfogalmazni, hogy a nők sokkal inkább kapcsolatorientáltak, mint a férfiak. Ez azzal jár, hogy a nők számára a mások által elszenvedett traumák is komoly stresszt okoznak. Mindezek a "női" tulajdonságok fokozzák a depresszió általi sebezhetőséget. Az idézőjel annak szól, hogy az ilyesféle tulajdonságok elsősorban nem biológiai okokból, hanem a család és a társadalom által a nőkre és a férfiakra szabott szerepek következtében alakulnak ki.

Az egyenlőség ára

A dolgozó Barbie-hoz laptop is jár, és a baba ezt mondja: - Beszéljünk meg egy találkozót, előjegyzem a naptáramban!







Az ilyen és ehhez hasonló vizsgálatok persze férfiak esetében is hasonló eredményekre vezetnének, csak a hagyományos szereposztás alapján számukra talán kevesebb feszültséget okoz a személyes kapcsolatok beszűkülése.

Lust Iván
a Női lapozó lelki tanácsadója oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá tanácsért bármely pszichológiai témában

Korábban
Nemi szerepek csapdájában
Sokáig azzal a megnyugtató tudattal élhettek az emberek, hogy nemi hovatartozásuk legalább biztos - nőnek vagy férfinak születnek. Mint annyi mindenről, az elmúlt száz év során a nemi hovatartozásról is kiderült, hogy korántsem ilyen egyszerű a dolog.
Egy kapcsolat ára
Amazon vagy királylány
Nemek háborúja
Vigyázat, törékeny! - Elizabeth Wurtzel Prozac-ország című könyvéről

Olvasna a témáról bővebben?
A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet
A feminizmus változásai
Lévai Katalin - A nő szerint a világ
Szemtől szemben a depresszióval