Munkahelyi szerelem

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A párkapcsolatok fejlődésének talán legizgalmasabb szakasza a megismerkedés és az azt követő felvezető udvarlás. Eddig azonban rögös az út, hiszen manapság egyre kevesebb lehetőség nyílik az ismerkedésre.
Álmaink férfi- vagy nőideálja a legritkább esetben toppan elénk az ismeretlenség homályából, hogy közölje, nincs más vágya, csak hogy elnyerje szerelmünket. A csodára várni nem feltétlenül értelmetlen dolog, de hatékonyabb, ha nem ülünk ölbe tett kézzel, hanem szétnézünk, hogy nem ólálkodik-e a környezetünkben az a bizonyos igazi. A mellétrafálás lehetősége nincs kizárva, de legalább újabb tapasztalatokkal lehetünk gazdagabbak. A munkahelyi vadászterület kiaknázása azonban igen kényes dolog.

Statisztikák szerint minden negyedik tartósabb kapcsolat munkahelyen kezdődik, nagyjából minden ötödik házaspár a munkahelyén ismerkedett meg, a válások negyven százaléka az új munkahelyi kapcsolat miatt következik be, és a nők körülbelül hatvan százaléka volt már szerelmes a kollégájába. Amerikai kutatók véleménye szerint akik jól tudnak együtt dolgozni a munkahelyükön, jól elboldogulnak az ágyban is. Fordított együttállásról nem szólnak a vizsgálatok.

Sokan többet vannak a munkahelyükön, mint otthon, haza pedig igencsak fáradtan érkeznek tíz-tizenkét órás munka után. Életüket gyakorlatilag a munkahelyükön élik, örömüket, gondjaikat kollégáikkal osztják meg. Pszichológusok szerint a munkahelyi barátság vagy szerelem alapja lehet a közösen átélt siker vagy akár egy csalódás is. Ezeket a eseményeket pedig sokkal egyszerűbb megosztani, feldolgozni olyasvalakivel, aki pontosan érti miről van szó, és ugyanazt éli át, mint mi.

A kolléganő csinos, már évek óta egy irodában dolgozik egy jóképű fiatalemberrel, aki sokáig levegőnek nézte. Látta, hogy kolléganő minden reggel pontosan érkezik, lelkiismeretesen végzi a munkáját, tudta, hogy a sonkatekercs a kedvenc étele, szereti a fekete, testhez simuló blúzokat és, hogy sokat bajlódik az angol nyelvvel. Néhanapján elbeszélgettek az excel-táblázatok rejtelmeiről, a büfében kapható kávé minőségéről, a lebilincselő időjárásról, és ezzel eleget tettek a munkahelyi kötelező szimpátia követelményeinek. Egyszer aztán megszólalt a kis harang, a fekete blúz érzéki darabnak tetszik, az excel-tábla témájának felvetése pajkos flörtölésnek, míg a kávé témapatron egyenes felhívásnak egy pohár testes vörösbor elfogyasztására. Ha a bimbózó kollegiális szerelem szárba szökken, akkor megjelenik a munkahelyi mumus: a pletyka.

A kollégák között tomboló szenvedélyeket az esetek többségében a párocska igyekszik minél jobban palástolni, joggal, hiszen a jó- és rosszakarók táborának ezzel egy ász pókert adnának a kezébe. Különösen kényes a dolog, ha valaki a főnökével vagy beosztottjával kerül szerelmi viszonyba. Ha valamelyik fél szakmai bakit követ el, vagy romlik a teljesítménye, a holdudvareffektus máris életbe lép, és partnerén is elverik a port. Ha a retorzió véletlenül elmarad, a kivételezés gondolata merülhet fel. Nem mertek neki szólni, mert a Géza barátnője, pedig előfordulhat, hogy egyszerűen nem akartak neki szólni. Az is gyakori, hogy a valós érzések mögött a beosztotti pozícióban lévő fél előbbre jutási taktikáit, a főnöki pozícióban lévő félnél pedig a helyzet kihasználását suttogják a kollégák.

Az egymás felé megnyilvánuló gyengédségeket is törölni illik a munkahelyi kapcsolattartás repertoárjából, hiszen a többi kolléga nem biztos, hogy jó szemmel nézné, amint két munkatársuk a folyóson forró csókokat vált, vagy akár csak egy diszkrét puszit. A magánélet, az érzelmek nem lehetnek nyitott könyv a munkahelyen, de a túlzott titkolózás is rosszul sülhet el. A többi kolléga agya járni kezd, és elméleteket gyárt. Ez sokkal veszélyesebb, mint a kulturált tiszta lap. A felvállalt kapcsolat esetén is tudni kell, hogy a partner a munkahelyen elsősorban munkatárs, és nem szerető. A tiszta laphoz az is hozzátartozik, hogy ha a kapcsolat komollyá válik, az egyik félnek el kell gondolkodni, hogy más munkahelyet keressen. Különösen kényes kérdés ez, ha a szerelem egy főnök-beosztotti viszonyban álló két fél között szövődött.

Ajánlat
Helen Fielding a Bridget Jones születéséről

Ha valaki megtetszett a munkahelyen, küldjön neki képeslapot!

Könyvajánlat
Szex, pasik, gyötrelmek

Honnan? Hová? Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről - Vekerdy Tamás könyve

Bridget Jones naplója

Korábban
A szerelem számítógépen érkezik

Szenvedélye a munka - a workaholic betegségről

Büntetik a munkahelyi szexuális zaklatást

Fórum: Mi legyen a munkahelyi szerelemmel?