Nem értem magam

Kedves Doktor Úr!

Hasonlóan kezdődhetnének soraim, mint annak a 27 éves lánynak a levele, ami legutóbb jelent meg oldalukon.
Volt már pár kapcsolatom nekem is. És bár én most benne vagyok egy kapcsolatban, de folyton szorongva attól, amiről a másik levélíró panaszkodott. Igyekszem nem elvenni a levegőt a másiktól, sőt lehet, hogy nálam már ez a baj.
Előző kapcsolataimat én szakítottam meg, mert elmenekültem a probléma elől. Én is úgy éreztem, már nem vagyok olyan fontos.
Jelenlegi társam tényleg társ, nem zuhantam bele úgy az elején, ahogy szokásom, inkább ő várta ki türelmesen, hogy beleszeressek. Ez megtörtént. Ő bízik bennem, eszébe se jut olyan hülyeségeken gondolkodni, amin én szoktam. Odaköltöztem hozzá. Gondoltam, hogy nem kellene, de annyira szerette volna, és végül is talán mégis el kellene kezdeni ezt is. Nincs is gond, csak én még nem szoktam meg, hogy azzal éljek együtt, aki körül forognak a gondolataim. Mintha mindig teljesítenem kellene, és ezt látja is rajtam. Visz magával mindenhova, figyel rám, mégsem tudom könnyedén élni az életem, már eszembe jutott, hogy inkább befejezem (nem az életem!), pedig nincs is miért. De ez az örökös bizonytalanság, amit tulajdonképpen magamnak teremtek, az összes energiámat elviszi.
Néha meg olyan gondolataim vannak, amikbe, ha belegondolok, mint ellenségemet kezelem, pedig nem az. Nem értem magam.
Én is apa nélkül nőttem fel, anyuval, de ő teljesen elengedett már, amióta élek szabad vagyok. De nagyon szeretem.
Kérem Önt, ha ez nem egyedi, nyugtasson meg, ha meg az, nem tudom. Előre is köszönöm.

Először is szeretném megnyugtatni, hogy amit leír, nem egyedi. A különféle társkapcsolati problémák között gyakori, hogy az egyik fél, lehet a férfi is, sehogyan sem találja meg saját magát a kapcsolatban. Valahogyan nem tűnnek számára természetesnek a természetes dolgok, úgy is mondhatjuk, nem képes elengedni magát és egyszerűen élvezni, hogy szeretik. A jóízű együttléteket feszengés, esetleg kényelmetlen gondolatok zavarhatják meg, vagy indokolatlan féltékenység más esetekben, szóval valami útjába áll a partnerek egymásra hangolódásának.

Azt is mondhatjuk, hogy ilyen esetekben partnerünkhöz nem reális tulajdonságainak megfelelően viszonyulunk - ahogyan maga is írja, néha mintha ellensége lenne. Persze, az ilyen gondolatok aztán megijesztik az embert és esetleg inkább menekül a kapcsolatból.

Ahogyan írja, anyja teljes szabadságot adott, ami jó, mert szabadon alakíthatta az életét. Az apa hiánya viszont szintén gyakori probléma, és más-más nehézségeket okoz a fiú- és a lány gyermekeknek. Ahogyan a szakemberek mondják, nehezebb kialakítani férfi vagy női identitásunkat, ha a megfelelő modell tartósan nincsen jelen az életünk korai éveiben. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem leszünk nőies nők vagy férfias férfiak, de maradhatnak megoldatlanságok, amik például a párkapcsolatban jelentkeznek.
Ezek a nehézségek rövidebb-hosszabb idő alatt egyéni vagy csoportpszichoterápiában megoldhatók.

Üdvözlettel,

Pszimail (L. I.)

Vissza a tanácsadó oldalára