Vitatkozni meg kell tanulni

A veszekedések, vitázások természetes velejárói egy párkapcsoltnak. Vannak, akik azt választják, hogy elkerülik a konfliktushelyzeteket, és inkább soha nem nyilvánítják ki a véleményüket, és vannak, akik dominálni szeretnék a vitát, sokszor sértésekkel teletűzdelt megjegyzésekkel és agresszív elnyomással. Mindkét megoldás végzetes lehet a kapcsolatra nézve. Hogyan kell hát jól vitatkozni? 

Létezik olyan konfrontáció, amelyet "egészséges veszekedésnek" is nevezhetünk, ennek azonban külön technikája van, amely elsajátítása sokszor hosszas tanulási folyamatot igényel, de a végeredmény egy sokkal fájdalommentesebb veszekedés lehet, és hosszú távon sokkal produktívabb a kapcsolat túlélése szempontjából.

A konfliktusok ijesztőnek tűnhetnek és sokszor okoznak ellenségeskedést, felgyülemlett mérget és megbántást. Gyakran természetesen a kiabálásig is elmehet a dolog. Szakemberek állítják, de mi is tapasztalhatjuk, hogy a kommunikáció hatékonysága fordított arányos kapcsolódik a beszélő hangerősségével. E szerint minél hangosabban vitázik vagy kiabál az éppen beszélő fél, annál kevésbé fog eljutni az üzenet a célzott félhez.

Mindezek tudatában a következő lépéseket tehetjük annak érdekében, hogy fokozzuk a konfliktuskezelési stílusunk hatékonyságát:

Vállaljuk fel a probléma felelősségét. Akkor is, ha nem a mi hibánkból alakult ki a konfliktushelyzet. A vitázó felek gyakran vesznek fel védekező magatartást vitázások alatt, de ha az egyik fél hajlandó arra, hogy felelősséget sugalló kijelentéseket és viselkedést vegyen fel, az egész "párviadal" sokkal könnyedebb hangnemben bontakozik ki és halad a végkifejlet felé. Egyik módja, hogy ezt elérjük az, hogy "én-kijelentéseket" teszünk. Ezek a kijelentések arra hivatottak, hogy helyettesítsék azokat, amelyet a másikra hárítják a felelősséget, és a másikat hibáztatják. Például: Izgultam, hogy ilyen késő van. Aggódtam, és nem tudtam aludni. Ezzel ellentétben a másikra hárítás módja ebben az esetben: "Már megint milyen későn jöttél haza?!." Másik példa: "Reméltem, hogy együtt töltünk egy kis időt." Ennek negatív párja: "Te soha nem töltesz elég időt velem." Vagy: "Fáradt vagyok és megbántott, nem tudom, hogy tegyem túl magam rajta." Negatívan megfogalmazva: "Te soha nem értesz meg engem." Az itt felsorolt példák első változatai, az én-kijelentést tartalmazók sokkal szebbek a másik fél fülének, és arra késztetik, hogy gondolkodjon el a konfliktus forrásán, nem pedig arra, hogy védekező állásból reagáljon rájuk.

Olvasóinkat kérdeztük, hogyan oldják meg otthon a konflitkusokat. A válaszolók 45 százaléka higgadtan elmondja a párjának, mi bántja. 26 százalék nem bír az indulataival, és kikiabálja magából sérelmét, 15 százalék magába fojtja a mérgét és napokig nem szól a partneréhez. A szexet a megbántott olvasók 9 százaléka vonja meg partnerétől, és csupán 3 és fél százalékuk fogja a fogkeféjét és költözik a barátnőjéhez hirtelen felindulásában.

Figyelmesen hallgassuk meg a másik fél álláspontját. Gyakran az emberek annyira elvesznek saját igazuk hangoztatásában, hogy inkább feláldozzák a kapcsolatot, csak hogy nekik lehessen igazuk. Még akkor is, ha nem értünk egyet a másik álláspontjával, legyünk képesek arra, hogy megfogalmazzuk az másik nézetét. Mondjuk el neki más szavakkal azt, amit a tudtunkra akar adni, hogy azt mondhassa, igen, éppen így gondolom. Ha mindkét fél megfogalmazza a másik nézeteit, akkor az már fél siker, hiszen megértették egymást.