Vágólapra másolva!
Egy bingóklub az első olyan klub Nagy-Britanniában, amely olyan alkalmazottakat vesz fel, akik felkészültek arra, hogy tanácsokkal lássák el a játékfüggőségben szenvedő bingózókat.
Vágólapra másolva!

A Carlton Club által kidolgozott módszert elismerte a GamCare, az a nemzeti jótékonysági szervezet is, amelynek célja a szerencsejáték-függők megsegítése. A GamCare szóvivője elmondta, hogy a módszert annyira hasznosnak tartja, hogy szeretné, ha bevezetnék az ország összes szerencsejáték klubjában. A klub alkalmazottai olyan kiképzést kapnak, amely segítségével hasznos tanácsokkal látják el azokat a játékosokat, akikről látják, hogy kicsúszott a lábuk alól a talaj, elmondják nekik, hogy hol és milyen segítséget kaphatnak. A klub igazgatója elmondta, hogy bár a bingó a legkevésbé veszélyes szerencsejáték, az alkalmazottait mégis felkészültnek szeretné tudni bármilyen ilyen jellegű probléma előfordulására. Az alkalmazottak szinte személy szerint ismerik már a játékosokat, és így szinte személyre szabott tanácsokkal láthatják el őket. Ilyen szempontból kulcsfontosságú a szerepük a segítő program sikerességében. A Carlton Club 2002 óta működik együtt a GamCare-rel, hogy kifejlesszenek egy programot, amelynek mottója "a szociálisan érzékeny és felelősségteljes alkalmazottak oktatása a szórakoztatóiparban".