Mint azt Dr.Sybil Carrere, a Seattle-i University of Washington orvosprofesszora a "Society of Psychophysiological Research" éves találkozóján tartott előadásában elmondta, az eredmények fényében különösképpen fontos lenne, hogy a párok észrevegyék, mikor érkezett el az a pont, amikor a veszekedés súlyossá válik, és ekkor le kéne ülniük, hogy közösen megbeszéljék a problémákat.
Carrere és kollégái azt vizsgálták, hogyan tudják pácienseik kezelni az agressziót: 54 házaspárt vizsgáltak meg, mégpedig úgy, hogy egy tizenöt perces, a feleket érzelmileg erősen igénybe vevő témáról beszéltették (például pénzről), és utána külön-külön beszámoltatták őket arról, hogyan sikerült haragjukat és agressziójukat kezelni.
Azok, akik arról számoltak be, hogy nehezen kezelték a helyzetet - azaz, jóval erősebb és hosszabb ideig tartó haragot vagy dühöt éreztek, mint amennyi még könnyen elviselhető számukra -, az utólagos beszélgetések során is több haragot mutattak. Ezek az alanyok arról is beszámoltak, hogy gyakori, hogy az élettevékenységeik közben őket érő negatív élményeket átteszik életük más területére - például a munkára vagy a családra. Az ilyen emberek számoltak be arról is, hogy elégedetlenek a házasságukkal, és hogy úgy tudják, partnerüknek is hasonló a véleménye.
Különösen sok volt a nő az ilyen, rossz agressziókezelési technikákat alkalmazó emberek között, és különösen sokan szenvedtek közülük a szív- vagy keringési betegségek valamilyen korai formájában. Carrere szerint az összefüggés valószínűleg ott kereshető, hogy a nőket arra szocializálják, hogy nagyobb fokú figyelmet fordítsanak a kapcsolatok érzelmi dimenzióira, mint a férfiak.