Félix, a szerencse fia

Vágólapra másolva!
A Félix név legtöbbször egy igen lelkes, lendületes, optimista, kedves és nagyvonalú férfit takar, aki szívesen lelkesít másokat. Nagyon nehezen döntenek, nehezen tudnak nemet mondani, az erőszakosság nagyon távol áll tőlük.
Vágólapra másolva!

A Félix férfinév latin eredetű név, jelentése: boldog, szerencsés.

A Félix nevű férfiak többsége kimondottan törekszik az egyensúly elérésére az élet minden területén. Mivel igen nagy igénye van a harmóniára és arra, hogy békében éljen, ezért képes (látszólag) alkalmazkodni, és mindig kész az együttműködésre. Nem kedveli az összeütközéseket, éppen ezért sokszor inkább a problémákat megbeszélni szeretné, semmint erővel tisztázni egy-egy konfliktust.

Azonban az is igaz, hogy szinte kizárólag azokban a kapcsolataiban képes a saját véleményének felvállalására, ahol tudja, hogy elfogadják és szeretik. Felszínes, munkatársi, vagy egyéb kapcsolataiban azonban nagyon sokszor döntésképtelennek tűnik, mert nem meri felvállalni a véleményét, döntését. Ők valójában úgy gondolják, hogy egy döntési helyzetben mindkét véleményt, vagy álláspontot el tudják fogadni. Talán azért, mert így kényelmesebb, hiszen így másokra hárul a döntés felelőssége.

Nagyon nehezen döntenek, nehezen tudnak nemet mondani, a belső feszültséghez vezet. Ha nemet mondanak, azért szenvednek, mert aggódnak, hogy megbántották a másik felet, ha pedig nem tudják kimondani, azért szenvednek.

A harmóniára való törekvésük már abban is megnyilvánul, hogy figyelnek külsejükre, környezetükre, otthonuk szépségére. Nagyon vonzó és finom modoruk lehet, amely az udvarlási stílusukat is jellemezheti. Úgy tudnak udvarolni, hogy abban benne van a romantika, a gyengédség a finomság. Minden, amire egy érzékeny és álmodozó hölgy vágyhat. Talán ők azok a férfiak, akiket fehér lovon képzelnek el a nők.

Egyik nagy problémájuk az, hogy megpróbálnak minden embernek a kedvében járni, de persze ez nem sikerülhet. Fontos számukra, hogy mindig megkapják a kellő figyelmet, és a kellő szeretetet, éppen ezért elengedhetetlen számukra egy társ.

A Félixek szeretik a szabadságot, a szellemi kihívásokat, igényük van arra, hogy ismereteket gyűjtsenek a világról. Kalandszerető emberek, akik főleg az intellektuális kihívásokat kedvelik. Jóindulatú, joviális, szabadságszerető férfiak, akiknek létkérdés az emberekkel való közvetlen kapcsolat. Munkahelyükön leginkább irányítani szeretnek. Persze a fentebb felsorolt tulajdonságok miatt olyan főnökök közé tartozhatnak, akik mindent rábíznak a beosztottakra.

Olyan munkaterületeken érzik jól magukat, ahol szépérzékük, művészi hajlamaik kielégítést nyerhetnek. Ösztönös tehetségüknél fogva kedvelhetik a színjátszást, mivel az életben is ugyancsak szeretnek "szerepet játszani". A mozgás gyakran lételemükké válhat, de csak akkor, ha csapatban tudnak játszani, vagy ha például olyan sportot tudnak űzni, amelyben az esztétikai is fontos szerepet játszik. Tapintatos viselkedésükkel sikereket érhetnek el a diplomácia területén.

Pogonyi Edina