Ez a srác majd megdöglik érted

Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket.

Kedves Facér Pasi!

A srácot arcról már régebben ismertem a suliból, bár annyira nem tűnt fel. Aztán jött a nyár, és véletlenül egy üdülőhelyen nyaraltunk. Ott az első pillanattól kiszúrtam, hogy a állandóan bámul, de elég félénk volt, ha ránéztem, mindig elkapta a tekintetét.

Sebaj, gondoltam, én nem vagyok félénk, és sokszor én kezdeményeztem a szemezést, aminek a srác láthatóan örült, elég hosszú pillantásokat vetettünk egymásra egy idő után, persze betartva egy jó pár méteres távolságot. Lényeg az, hogy mindketten megértettük, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak.

Eltelt a hét, és a srác nem jött oda hozzám. Elég félénk, de én ennek igazából örültem, mert kicsit várni akartam a dologgal, úgy voltam vele, ha komolyan gondolja, akkor majd a suliban is komolyan fogja gondolni.

Szeptember, első hét. A srác akárhányszor meglátott, lelkesen mosolygott rám - persze itt is a megszokott félénkséggel. Szeptemberre én már kissé belezúgtam a srácba, így nem tudtam olyan közvetlen lenni vele, mint előtte, egyszer-kétszer rápillantottam, de nem ment úgy, mint nyáron.

1-2 hétre rá a srác hirtelen rideg lett, erőltetetten próbálta kerülni a tekintetemet, amit én nagyon furcsának találok azóta is, nem értem, mi ez a nagy drasztikus változás. Persze ennek hatására én is felvettem ezt a hűvös maszkot, ha látom, én is fapofával járok, inkább rá sem nézek.

Azért persze próbálom keresni az alkalmat, hátha sikerül valami félrértelmezhetetlen jelzést leadnom, de nem nagyon találok rá alkalmat. Ennek ellenére figyelem a gyereket, és mostanában ilyenek történtek: szemben állunk egymással, a srácon látszik, hogy erőlködik, nehogy rám nézzen, erre fogom magam, és elindulok a másik irányba, majd hirtelen visszafordulok, és látom, hogy a gyerek ezerrel bámul... De, ha neadjisten egy légtérben vagyunk, a srác elmenekül. Ha én liftre várok, ő inkább lépcsőn megy. Múltkor például épp olvasott, én meg elmentem mellette, és pont 1-2 méterre tőle le kellett állnom valakivel beszélgetni. A gyerek meghallota a hangomat, felkapta a fejét, és mint a nyúl, úgy suhant ki a helyiségből.

Én ezt nagyon nem értem. Mi volt ez a hirtelen viselkedésváltás? Akármennyit gondolkodom, ezek jutnak eszembe:
- barátnője lett (de akkor miért bámul titokban? Miért menekül?);
- azt hitte, hogy engem ő már nem is érdekel, ezért kellemetlenül érezte magát;
- megijedt attól, hogy én eléggé ismert vagyok a suliban meg népszerű (ezt az egyik fiúhaverom mondta, nekem eszembe se jutna, és biztos csak azért, mert nagyon kevés lány van a sulinkban).

És az utolsó kérdés: én mit lépjek (vagy ne lépjek)? Mert az egyértelmű, hogy ő nem fog csinálni semmit. Igazából félek attól, hogy beégek, mivel tényleg nem egyértelmű a srác, ezért kérem a te segítségedet!

Kedves Nina!

Én úgy látom, ez a srác megdöglik érted. Nagyon félénk, de megdöglik érted. Ezért aztán valóban nem fog magától lépni, de ezért nem szabad, hogy lemondj róla, hisz ahogy kiveszem a szavaidból, ő a te választottad.

Segíts neki, hogy megtalálja hozzád az utat, mert nagyon úgy tűnik nekem, ő elvesztette a nyár óta. Állj a sarkadra, és menj oda hozzá. Beszéljetek, törjétek meg ezt a kellemetlen csendet, hisz mind a ketten ezt akarjátok, de az egyikőtök félénk, a másiktok meg szereti túlbonyolítani a dolgokat.

Ott nyár után a suliban el kellett volna rendezni ezt a dolgot, és mára már vagy egy klassz barátság lenne belőle, vagy egy hatalmas szerelem, vagy talán egy csalódás, de mindenképpen valami, a mostani semmihez képest.

Ha a pasi nem tud lépni, lépj te. Nem ciki az, sőt. Olykor nincs annál jobb, ha te kezdeményezel. Próbáld ki!

Csókol a Facér Pasi!