Piroska, neked miért olyan lila a szád?

"Ez azért mégiscsak túlzás" - szólt a szomszéd néni a kapu előtt, miután rosszallóan végigmért. Hogy a lila rúzsomra vagy a gauguines pólómra gondolt-e, nem tudom. Ilyen kedvem volt ma. Na és akkor mi van?

Mindenki úgy néz ki, ahogy akar, ahogy jól érzi magát vagy ahogy elgondolása szerint másoknak tetszik. És mindig lesz valaki, akinek tényleg. Ha mindenki megfordul egy lány után az utcán, az még nem jelent semmit. Nincs az összes szembejövőnek kis buborék a feje fölött, amibe beírja a gondolatait. Hál' istennek.

Akit egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak róla mások, az hazudik. Legfeljebb valami különös perverz élvezetet nyújt, ha megbotránkoznak rajta, vagy egyszerűen csak így akar, így tud kitűnni a tömegből.

Hogy mi számít túlzásnak a kinézetünket illetően, az vitatható: van, akinek már a neccharisnya is az, másnak meg az egyiptomi smink plusz tetovált szemöldök sem. A tűrőképesség határa mindenkinél máshol van - de azért pár dologban megegyezhetünk. Egy 70 éves bácsihoz egy húszéves lány például túl fiatal. Pamela Anderson keble (fiúk, füleket befogni) túl nagy, melltartóban és félbevágott sortban ülni egy Pozsonyi úti étteremben májusban, kedd délután kettőkor, húsz fokban meg túl... hmm.

Miért esünk túlzásba időnként? Polgárpukkasztásból? Feltűnési viszketegségből? Véletlenül? Vagy tényleg így érezzük jól magunkat? Ha valaki szeret túlzásokba esni, de mégis zavarja, hogy sokan vicsorognak rá, melegen ajánlom, hogy látogasson el Londonba, ahol az sem tűnne fel senkinek, ha WC-deszkát húzna a fejére, és gólyalábon közlekedne. Jó érzés lesz.

Most már ez van

Mit tegyünk, ha túlzásba estünk, de már megbántuk és nem elég átöltözni a visszaváltozáshoz? Amikor belenézek a tükörbe a fodrásztól való távozáskor és rádöbbenek, hogy nemcsak megint túl rövid lett a hajam - ezt már kezdem megszokni -, de túl világos is. Legszívesebben helyben sikítófrászt kapnék, de visszafogom magam és várok vele, amíg kiérek a sarokig. Miért nem bírtam kivárni, hogy időpontot kapjak a régi fodrászomtól? Úgy kell nekem. Egy új festés. Még ma. Így utcára sem megyek. De még egy festés tönkretenné a hajamat.

Miközben azon agyalok, milyen sapka-kalap kompozíciókban sétálok majd az elkövetkezendő két hétben, hív a régi fodrászom, hogy megürült egy hely, és ha nem mentem el még máshova, vár szeretettel. (Mindjárt beugrom a Dunába.) Sajnos már mindegy. Könyörgök, hogy segítsen rajtam, minden bizodalmam benne van. Azt mondja, vegyek egy kicsit sötétebb festéket, és fogkefével satírozzak rá otthon, azt még én sem tudom elrontani. Nem teszi tönkre a hajamat, és finom változást érhetek el. Ő is így szokta világosítani. Ha túl sárga lett, akkor hazafele szerezzek be egy hamvasító sampont a fodrászkellékesnél és rögvest mossam át vele a hajamat.

Ha már úgyis beszélünk, megkérdezem, hogy ha legközelebb meg túl sötét lesz, tehetek-e valamit. Akkor meg koktélozni kell: keverjek össze szőkítőport, hidrogént és meleg vizet egy-az-egy arányban és tíz percre hagyjam a hajamon. Úgy látszik, egy koktél mindig jól jöhet.