Vágólapra másolva!
A rezesbőrűség vagy rozácea kozmetikailag a mai napig rettegett bőrbetegség. Nemcsak ismeretlen oka, hanem a hozzá kapcsolódó tévhit kapcsán is, mivel korábban az alkoholfogyasztással hozták összefüggésbe. Innen származtatható másik népi neve, a borvirágos arc.
Vágólapra másolva!

A rezesbőrűség általában a 30 év feletti korosztály megbetegedése, amely inkább a nőket fenyegeti. A rozáceának a legkülönbözőbb súlyossági fokozatai ismertek, az enyhe pirulási hajlamtól a gyulladásos-csomós változatig, amelyet rendszerint kiterjedt bőrgyulladás is kísér, egészen a csúnya anatómiai torzulást okozó elefántorrúságig, amely azonban inkább a férfiakat fenyegeti.
Az összes fokozat jellemzője a hajszálerek érintettsége, emiatt jellegzetesen az ismétlődő gyulladások következtében kitágult érrajzolat jelenik meg az orcákon, az orrszárnyakon, az orron, az állcsúcson és a szemöldökök felett. Lázrózsára is emlékeztet a kép, csak sajnos, ez a pír állandó.

Sokszor kérdezik a páciensek, vajon mi az oka a betegségnek, és gyógyítható-e.
Sajnos, a betegség konkrét oka nem ismert, viszont jól tudjuk a hajlamosító tényezőket és a provokáló faktorokat. Ezzel már választ is adtunk a gyógyíthatóságra, mivel ok nincs, a kezelés csak tüneti, karbantartható bőrbetegségről van szó.
A legfontosabb tényezők a súlyosbodásban az egyéni hajlam, az emésztőrendszeri problémák, az erős napfény, a fogamzásgátlók szedése, a stressz, a túlzott fűszerfogyasztás, a nem megfelelő bőrápolás, az erős hideg-meleg váltakozás, esetlegesen belszervi gyulladások, gócok, baktériumok hordozása (Helicobacter), a természetes szőrtüszőatkával (Demodex folliculorum) szembeni túlérzékenység. Bizonyos esetekben a szervezetbe való túlzott fluorbevitel (fogkozmetikumok, szájhigiéniai szerek, ásványvizek) is provokálhat.

A betegség önmagában hullámzó lefolyású, akut, szubakut és tünetmentes időszakok váltják egymást, az évszakváltás azonban mindig problematikus. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, hogy mi a kozmetikumok szerepe a rozáceás bőr kezelésében, ápolásában, ha gyógyszerekkel is csak egy konszolidált, tünetmentességet ígérő állapotot tudunk elérni.