Paradicsomos-kagylós tészta

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:

80 dkg fekete kagyló, 30 dkg száraz tészta, 4 db paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál extraszűz olívaolaj, 2 szál újhagyma, pár csepp erős paprika szósz, vagy pár karika erős paprika, só, darált bors

Elkészítése:

A friss kagylót mossuk meg alaposan hideg vízzel, az esetleges kinyílt példányokat dobjuk el. Tiszta szivaccsal a külső héját alaposan dörzsöljük át, majd öblítsük le újra hideg vízzel.

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy serpenyőbe vagy lábasba, majd tegyük bele az összezúzott fokhagymát. Hevítsük addig míg a fokhagyma sisteregni nem kezd, majd tegyük hozzá a kis kockákra felvágott paradicsomot. Öntsük rá a megmosott kagylókat, fűszerezzük erős paprikával, darált borssal, felkarikázott újhagymával, majd fedjük le egy fedővel.

Közepes lángon, néhányszor megkevergetve pároljuk öt-hat percig, majd keverjük hozzá a kifőzött tésztát. Jó alaposan forrósítsuk össze, és azonnal tálaljuk tányérokba.

Forrás: Kaldeneker György receptjei