Fűszeres céklalekvár

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
50 dkg cékla, 1 dl vörösborecet, 4 dl almalé, 4-5 szem szegfűszeg, 1 rúd egész fahéj, 1 teáskanál őrölt kömény, 2 db babérlevél, 1 db alma, 25 dkg cukor, 1 teáskanál só, 1 csomag lekvárzselésítő (3:1)

Elkészítése:
Főzzük meg az egész céklákat, majd hűtsük le, és utána húzzuk le a héjukat. Reszeljük le a céklát káposztareszelőn, a megtisztított almával együtt, és tegyük egy lábasba.

Öntsük hozzá az almalevet, az ecetet, tegyük bele a szegfűszeget, a babért, a kétfelé tört fahéjat, az őrölt köménymagot és a sót.

Keverjük hozzá a lekvárzselésítőt, majd tegyük fel főni. Közepes lángon, állandóan kevergetve főzzük 5-6 percig, majd szórjuk bele a cukrot. Forraljuk még további pár percig, majd töltsük tisztára mosott befőttesüvegekbe.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Zárjuk le azonnal, és állítsuk fejre pár percre, így nem kell tartósítószert használnunk az eltevéséhez.

Kínálhatjuk hideg sültekhez, sajtokhoz, túrókrémhez, de nagyon finom füstölt halak kínálni.