Nyaralóhelyek tipikus ételei

Vágólapra másolva!
Egy-egy külföldi nyaralás után roppant jó lenne, ha az adott országra jellemző kajákat itthon is el tudnánk készíteni. Nosztalgiázás és remek ötletek a Női lapozó szakácsától.
Vágólapra másolva!

Külföldi nyaralások alkalmával teljesen elvarázsolnak bennünket a helyi finomságok, a csak és kizárólag arra az országra jellemző különlegességek. Hazatérve sokszor juthat eszünkbe, milyen jókat is lakmároztunk akár egy hangulatos olasz étteremben vagy egy eldugott kis görög kikötőben.

Már vennénk is a fáradságot, hogy nosztalgiázás helyett inkább a tettek mezejére lépjünk és elkészítsük ezeknek a finomságoknak a pontos mását, ám gyakran falakba ütközünk, hiszen semmi sem hasonlítható a napon szárított olasz paradicsomhoz vagy a horvátországi olívaolajhoz, így megfelelő hozzávalók hiányában fel is adjuk. Pedig nem kellene. Szakácsunk, Kaldeneker György segítségével mindez sikerülhet.

Mozzarella paradicsommal és bazsalikommal (caprese)

Olaszországban: A fenti előételhez nagyszemű, tűzpirosra érett paradicsomokat vásárolnak, hozzá bivalytejből készített tejfehér lágysajtot, amit saját savójában áztatva árusítanak. Egyszerűen el lehet készíteni, a felkarikázott paradicsomot és sajtot kör alakban, váltakozva teszik egymásra, a szeletek közé bazsalikomlevelet tesznek. A végén frissen darálnak rá feketeborsot, és megcsorgatják mélyzöldszínű olívaolajjal. Csorgathatnak rá balzsamecetet vagy pestoszószt is, ez tájanként változhat.

Itthon: Ha ezt az ételt magunk szeretnénk elkészíteni, nekünk is vásárolni kell leveses, nagy szemű paradicsomokat. Itthon csak tehéntejből készített mozzarella sajtot tudunk beszerezni, az íze nem annyira finom, mint az olasz bivalytejből készítetté, de ha jócskán használunk hozzá bazsalikomleveleket, és nem sajnáljuk róla a jó minőségű, haragoszöld olívaolajat, akkor ebben sem fogunk csalódni.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Sárgadinnye sonkával (Prosciutto e melone)

Annak, aki még nem kóstolta, nyilván ez a párosítás elképzelhetetlen. Aki viszont igen, az nem felejti a két véglet találkozását. A mézédes íz és a sós.

Olaszországban: Ehhez az ételhez nem nehéz a mézédes sárgadinnyét beszerezniük az olasz szakácsoknak, hiszen a mediterrán vidéken a garantált napsütés biztosítja a dinnye magas cukortartalmát, lehet sárga és zöld belű, az íze mennyei. A sonka nálunk pármai, egyedül Parmában készítik ezt a száraz, nem füstölt sonkát. Készítésének titka hétpecsétes, ezért ha ott nyaralunk, ne hagyjuk ki az élményt, hogy megkóstoljuk. Ne ijedjünk meg, ha a pincér a kitálalt színes előételt asztalunknál feketeborssal darálja meg, ez még jobban feldobja, éppúgy, mint a pár csepp jóízű olívaolaj.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Itthon: Itt sincs gond, ha fel szeretnénk eleveníteni ennek az ételnek az emlékét, hiszen jóízű dinnyét könnyű beszerezni itthon is, de a sonka vásárlása problémát okozhat. Kapható nálunk is hártyavékonyra szeletelt száraz füstölt sonka vagy karaj, ami a húsvéti sonkánkra hasonlít a legjobban, és persze nem az igazi, de nosztalgiázni kitűnően lehet vele.

Zsályás tortellini (Tortellini con burro e salvia)

Olaszországban: A tésztafajtáknak se szeri, se száma és a fajtákon belül is óriási a választék. Tortelliniből például van pármai sonkás, vargányás, sütőtökös, spenótos-riccotás, aszalt paradicsomos, olívás és megannyi más. Ha finomat szeretnénk enni, kérjünk zsályásat. Tölteléke lehet bármelyik, a friss vajban sült zsályalevél igazán kiemeli a töltött tészta mondanivalóját. Az olaszok nem reszelt parmezánnal hintik meg a tészta tetejét, frissen forgácsolják rá a sajtot.

Itthon: Hazaérve nézzünk körül egy nagyobb szupermarketbenn, ahol szinte minden hozzávalót megvásárolhatunk így a védőgázban csomagolt tészta tortellini beszerzése nem okoz problémémát. Vásároljunk olyat, amiben a kedvenc töltelékünk van, majd az előírásnak megfelelően sós vízben főzzük ki. Míg a tészta a vízben rotyog, készítsük el a zsályát.

Egy nagy serpenyőbe tegyünk két evőkanálnyi friss vajat. Forrósítsuk fel, de vigyázzunk, ne legyen túl meleg, mert könnyen megéghet. Tegyünk bele hat-hét egész zsályalevelet, és fakanállal mozgatva addig süssük, míg ropogós lesz. Erre szedjük ki a megfőtt és lecsepegtetett tortellínit, keverjük óvatosan össze, hogy a zsályás vaj bevonja a tésztát, majd tálaljuk tányérokra. Parmezán sajtot forgácsoljunk rá burgonyapucoló vagy egy éles kiskés segítségével.

Ha a piacra tévedünk, ne felejtsünk el hazavásárolni! Napon szárított paradicsom, olívaolaj, parmezán, tésztafélék, olívabogyók, pármai sonka kerüljön a bevásrlókosarunkba.