Sonkába tekert gombás csirkemell

Vágólapra másolva!
A nyarat idézi friss kakukkfüves-rozmaringos illatával a következő fogás, melyet szakácsunk, Kaldeneker György ajánl.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 50 dkg gomba, 5 db csirkemellfilé, 2 evőkanál margarin, 1 evőkanál olívaolaj, 10 vékony szelet száraz sonka, pár szál kakukkfű és rozmaring, só, őrölt bors

A csirkemelleket csorgassuk meg olívaolajjal, szórjuk be őrölt borssal, sózzuk, és fűszerezzük durvára összevágott kakukkfűvel és rozmaringgal. Pár órára tegyük a hűtőbe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a húst.

A gombát mossuk meg alaposan, majd káposztareszelőn reszeljük le. Egy nagy serpenyőben olvasszunk fel egy evőkanálnyi margarint, tegyük bele a reszelt gombát. Őrölt borssal, sóval és kakukkfűvel ízesítsük. Pároljuk addig míg a saját levét teljesen el nem fövi.

Egy másik serpenyőben forrósítsuk fel a maradék margarint, tegyük bele a befűszerezett csirkemelleket, mindkét oldalukat egy-egy percig süssük elő. A hússzeltek tegyük sütőlapra. Az elősütött mellek tetejére halmozzunk a megpárolt gombából, kezünkkel jól nyomkodjuk rá. Óvatosan tekerjük be a sonkaszeletekkel. Előmelegített sütőben 170 fokon süssük körülbelül 15 percig.
Ha elkészült, vágjuk kétfelé, majd tálaljuk nagy tányérra. Körítsük zöldségpürével.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A zöldségpüré elkészítése

Egy-egy darab megtisztított sárgarépát, karalábét, zellergumót, kisebb sütőtököt vágjunk nagyobb darabokra. Csorgassunk rá olívaolajat, daráljunk rá feketeborsot és fűszerezzük kakukkfűvel. Egy sütőlapra tegyünk sütőpapírt, majd tegyük rá a fűszeres zöldségeket. Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 35 percig. Ha elkészült, tegyük konyhai gyorsvágó gépbe, és egy evőkanálnyi vaj hozzáadásával pürésítsük. Ha szükséges, kevéske sóval ízesítsük.