Tél után, fürdőruhaszezon előtt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kedvenc spagetti

Hozzávalók: 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 30 dkg sárgarépa, 20 dkg zeller, 1 db piros húsú paprika, 10 dkg sovány pulykamellsonka, 2 evőkanál hidegen préselt olaj, 0,5 l paradicsomlé, KNORR Delikát Ételízesítő, rozmaring, bazsalikom, 40 dkg spagettitészta (durumbúzából), 5-10 dkg trappista sajt.

A megtisztított hagymákat vágjuk fel egészen apróra. A megmosott zöldségféléket vágjuk egészen apró kockákra. A pulykamellsonkát vágjuk vékony csíkokra vagy daráljuk le. Melegítsük meg az olajat egy lábosban, adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a fűszereket - bazsalikomból egy teáskanállal, rozmaringból egy késhegynyit. Adjuk hozzá a zöldségeket és fedő alatt pároljuk 10 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet. Szórjuk meg ételízesítővel és főzzük 5 percig, majd mixerrel keverjük simára. Keverjük bele a sonkát is. Közben forró, lobogó vízben főzzük ki a spagettit, szűrjük le - hideg vízzel nem érdemes leöblíteni, mert kihűl a tészta, csak langyossal -, szedjük tálba, és öntsük le a szósszal. Szórjuk meg reszelt sajttal.


Óriás saláta

Hozzávalók: 1 fejes saláta vagy jégsaláta, 1 csomó retek, 2 narancs, 10 dkg morzsolt kukorica, 2 paradicsom vagy 10 dkg koktél paradicsom, egy fél narancs leve, 1,5 dl joghurt, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 1 teáskanál olivaolaj, salátafűszer, só, bors, csipetnyi morzsolt bazsalikom.

A megmosott, megszárított salátát tépdessük apróra. Pucoljunk meg másfél narancsot, gondosan szedjük le a fehér részeket is, és szeleteljük fel. A metisztított retket szeleteljük vékony karikákra.
Keverjük össze a salátát, a narancsot, a retket, a kukoricát, és az elfelezett paradicsomokat, rendezzük el a tányérokon. Facsarjuk ki a megmaradt fél narancs levét, és készítsünk belőle a joghurttal és a paradicsomlével salátaöntetet. Fűszerezzük szárított vagy friss bazsalikommal, fűszersóval.
A salátaöntetek ezerfélék lehetnek, csak egy kis változtatás és máris egy újabb öntetet kreáltunk. Ha a fenti öntetből elhagyjuk a paradicsomlevet, és reszelt márványsajtot adunk a joghurthoz, kellemesen pikáns salátaöntetet kapunk.


Krumpli fűszeres túróval

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2,5 dl erőleves, só, 40 dkg sovány tehéntúró, 1 csokor metélőhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 gerezd fokhagyma, ásványvíz, 1 evőkanál hidegen préselt olaj.

Az alaposan megmosott burgonyákat metszük be ék alakban és főzzük meg erőlevesben. A levest pótoljuk vízzel, ha nagyon hamar elfőne. A petrezselymet és a snidlinget aprózzuk fel - adhatunk hozzá még zsázsát, friss kakukkfüvet vagy zellerlevelet is. Villával törjük össze a túrót, adjuk hozzá a fűszereket és az összetört fokhagymát is, sózzuk meg, lazítsuk egy kanál olajjal, egy kevés ásványvízzel, és keverjük krémesre.
A túrókrémet tálaljuk a forró krumplival.


Paradicsomos tengeri hal

Hozzávalók: 20 dkg előfőzött rizs, 4 dl erőleves, 4 szelet, egyenkét 15 dkg-os halfilé, 1 citrom, 1 piros húsú paprika, só, bors, 1 teáskanál olaj, 1,5 dl paradicsomvelő, 80 dkg brokkoli.

A rizst főzzük elő 15 percig erőlevesben, majd hagyjuk állni 15 percig. A halszeleteket öntözzük meg citromlével, sózzuk, borsozzuk. A paprikát vágjuk apró kockákra és pirítsuk meg az olajon. Adjuk hozzá a pradicsomvelőt, és fedő alatt főzzük lassú tűzön.
Közben mossuk meg a brokkolit - áztassuk langyos vízben 10 percig, így biztos nem maradnak benne apró bogarak -, szárát vágjuk apró kockákra, szedjük szét a rózsákat, és főzzük sós vízben 10-12 percig (maradjon ropogós).
A halszeleteket tegyük a pardicsomos lébe, és fedő alatt, lassú tűzön süssük 12-15 percig. Tálaljuk rizzsel és brokkolival.

Sült rizs

Hozzávalók: 30 dkg barna rizs, 6 dl zöldséglé, 15 dkg csirlemellfilé, 1 evőkanál szójaszósz, 2 szál zöldhagyma, 20 dkg friss szójacsíra, 30 dkg sárgarépa, 1 piros húsú paprika, 1 evőkanál olaj, 4 szem paradicsom, só, curry.

A rizst pirítsuk meg zsiradék nélkül, öntsük alá a zöldséglét, és kis lángon, fedő alatt főzzük 25 percig.
A csirkemellfilét vágjuk fel vékony csíkokra és áztassuk be a szójaszószba. A sárgarépát csíkozzuk fel, a parikát vágjuk kicsi kockákra. Az újhagymát karikázzuk fel.
Az olajat forrósítsuk fel egy lábasban - vagy wokban - , szórjuk bele a szójás csirkemellcsíkokat, a paprikát, a sárgarépát, és a szójacsírát. Sózzuk, fűszerezzük curryvel, és süssük 6-7 percig. Adjuk hozzá a hagymát és a rizst is. Gyakran megkeverve süssük még 6-7 percig. A paradicsomkockákat csak az utolsó percben dobjuk rá, és csak épp annyi ideig süssük, hogy átforrósodjon.


Narancszselé gyümölcssalátával

Hozzávalók: 8 db vérnarancs, 2,5 dkg zselatin, egy darabka fahéj, 2,5 evőkanál méz, két narancs, 10 dkg szőlő, 4 db kivi.

Préseljük ki a vérnarancsok levét, kb. 6 dl-nek kell lennie. A zselatint keverjük el kevés vízben csomómentesen, majd a narancslé felével, és a fahéjdarabbal forraljuk fel. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a másik 3 dl narancslevet és a mézet, a fahéjat vegyük ki. Öntsük a levet egy kiöblített 6 dl-es formába, vagy több kisebb tálkába. Hagyjuk egy éjszakán át hűvös helyen állni, majd másnap borítsuk tányérra.
A gyümölcsöket - szőlőt, kivit - tisztítsuk meg, és 1-2 kanál mézzel elkeverve halmozzuk a zselé köré.

Korábban
Nem mind szénhidrát, ami édes - az édesítőszerekről
Mini, de finom
A gyakori, kisebb étkezések sokkal egészségesebbek a megszokott reggeli-ebéd-vacsora étkezési rendben fogyasztott étkeknél.
Kallóriacsökkentő trükkök
Fogyókúra helyett életmódváltás

A szakácskönyvek mellett jó, ha van otthon néhány táplálkozástudományi könyv is
Fogyókúra könnyedén
Mindenevő fogyózás, avagy a Murc-módzser
Zsírégető diéta

Fórum
Bevált fogyókúrák
Örök fogyizók topikja