A juhtúró csodái

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A túró a legértékesebb táplálékaink közé tartozik. A sajtokhoz hasonlóan koncentráltan tartalmazza a tej értékes tápanyagait.
A túrót a magyar konyha sokféle változatban használja fel. Megkülönböztetünk tehéntejből és juhtejből készült túrót. Ez utóbbi ízében markánsabb, kevésbé lágy, jellegzetes aromájú. A juhtúróból nem csak körözöttet készíthetünk. Felhasználási területe a sós tésztáktól a túróval dúsított, ízesített ételekig terjed. Különösen nagy szerepet játszik az erdélyi magyar konyhában, ahol számtalan egytálétel meghatározó alkotója.


Juhtúróval rakott húsos makaróni

Hozzávalók: 40 dkg makaróni, 5 dkg vaj, 5 cl étolaj, 10 dkg vöröshagyma, 25 dkg sertéshús, 15 dkg juhtúró, 2 dl tejföl, pirospaprika, törött bors, Knorr Delikát Ételízesítő

A makarónit forrásban lévő; sós vízbe tesszük és kifőzzük. A leszűrt és leöblített tésztát egy edénybe rakjuk, kevés olvasztott vajjal összekeverjük. Olajban apróra vágott vöröshagymát üvegesre pirítunk, beletesszük a darált sertéshúst, majd egy kevés vizet hozzáöntve, gyorsan elkeverjük. Delikát ételízesítővel, pirospaprikával és törött borssal fűszerezzük. Fedővel letakarva a húst puhára pároljuk, ügyelve arra, hogy mindig csak kevés vizet öntsünk rá. Magas falú tűzálló tálat vagy lábast kivajazunk, beleöntjük a makaróni egyik felét, ezt megszórjuk a juhtúró felével, majd ráöntjük a darált húst. Ismét a túró következik, végül a makarónival fejezzük be a rétegezést. Tetejét gazdagon leöntjük tejföllel, és középmeleg sütőben készre sütjük.

Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 2923 kJ/696 kcal
Ajánlott ital: száraz vörösbor - Szekszárdi Kadarka 2000


Palermói körözött

Hozzávalók: 20 dkg juhtúró, 15 dkg márványsajt, 5 dkg vaj, 10 db olajbogyó, 1/2 csomó metélőhagyma, 1/2 csomó zöldpetrezselyem, 2 gerezd fokhagyma

A juhtúrót áttörjük. A márványsajtot lereszeljük, a lágy vajjal együtt hozzáadjuk a juhtúróhoz, és habverővel simára, krémmé keverjük.
A kimagozott olajbogyót, a metélőhagymát és a zöldpetrezselymet vágódeszkára téve apróra összevágjuk. A fokhagymát lereszeljük, és a fűszernövényekkel együtt a körözöttbe keverjük. Szükség szerint kevés sóval ízesítjük. Az elkészült körözöttet 2-3 órára letakarva hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.
Tálaláshoz világosra pirított zsemleszeleteket adunk hozzá, és külön tányéron cikkekre vágott paradicsomot kínálunk.

Elkészítési idő: 25 perc
Egy adag: 1655 kJ/394 kcal


Erdélyi ízes körözött

Hozzávalók: 40 dkg juhtúró, 8 dkg vaj, 1 dl tejföl, 10 dkg póréhagyma, 1 dkg tárkonylevél, 1/2 db fejes saláta, 15 dkg lilahagyma, pirospaprika, só

A juhtúrót áttörjük, hozzáadjuk a lágy vajat, a tejfölt, és habverővel simára keverjük. A friss tárkonylevelet és a póréhagymát vágódeszkára téve apróra vágjuk, majd ezt is hozzáadjuk a túróhoz. Sóval, egy kevés pirospaprikával ízesítjük, és az anyagokat jól elkeverjük. Üvegtányérra megmosott és leszárított fejessaláta-leveleket teszünk, és ízlésesen formázva erre halmozzuk fel a körözöttet. A lilahagymát vékony karikára vágjuk, és a körözöttet ezzel díszítjük.

Elkészítési idő: 25 perc
Egy adag: 1520 kJ/362 kcal


Háromszéki juhtúrós kukoricagombóc

Hozzávalók: 30 dkg juhtúró, 4 db tojás, 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg zsemlemorzsa, 8 dkg vaj, 2 dl tejföl, Knorr Delikát Ételízesítő

Az áttört juhtúrót habosra keverjük a tojások sárgájával és a vajjal. Sóval ízesítjük, majd hozzákeverjük a kukoricalisztet, végül a tojásfehérje keményre vert habját. Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, és a Delikát ételízesítős vízben kifőzzük. A morzsából vajjal pirított zsemlemorzsát készítünk, tálaláshoz ezzel vonjuk be a gombócokat, majd tejföllel leöntve azonnal tálaljuk. A kukoricagombócot elkészíthetjük zsemlemorzsa nélkül is, ekkor 10-12 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágunk, és ropogósra sütünk. A tejföllel leöntött gombócok tetejére szórjuk a szalonnapörcöt.

Elkészítési idő: 55 perc
Egy adag: 2650 kJ/631 kcal


Juhtúrós burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 6 dkg vaj, 3 dkg zsemlemorzsa, 30 dkg juhtúró, 3 dl tejföl, 1/2 csomó kapor, pirospaprika, Knorr Delikát Ételízesítő

A burgonyát megtisztítjuk és megmossuk, majd szeletekre vágjuk. Gyengén sózott vízben megfőzzük, és leszűrjük. Tepsit vagy mélyebb tűzálló tálat kivajazunk, szitált zsemlemorzsával meghintjük, és a jól lecsöpögtetett burgonyát beletesszük. Olvasztott vajjal meglocsoljuk, egyenletesen elosztjuk rajta a juhtúrót, és ráöntjük a tejfölt. Kevés pirospaprikával, ételízesítővel és apróra vágott, friss kaporral megszórjuk. Közép meleg sütőbe tesszük, és szép pirosra megsütjük.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 2722 kJ/6480 kcal

Ajánlat
Túrós gomba
Köles juhtúróval
Juhtúrós lasagne
Juhtúróval töltött cukkini
Tárkonyos borjúraguleves juhtúrós gombóccal
Számadó juhász lapcsánkája gazdagon

Korábban

A sajtok a tejtermékek királyai

Túrós recepteket talál a következő szakácskönyvekben is:
Sajtos-túrós ételek
A 100 legjobb túrós recept