Pompás és könnyű étkek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Paprikaleves bazsalikommal

Hozzávalók: 1,2 kg sárga hüvelyű, lehetőleg egyforma paprika, 2 fokhagymagerezd, 1 evőkanál olaj, 6 dl húsleves (kockából), 1 dl tejföl, só, bors, 2 evőkanál friss bazsalikom.

4 darab kb. 12 dkg-os paprika tetejét levágjuk, kimagozzuk, az ereket eltávolítjuk, a tetejét visszatéve rá hűtőbe tesszük. A maradék paprikákat kicsumázzuk, felaprítjuk, az összezúzott fokhagymagerezdekkel olajon megpároljuk. Hozzáöntve a húslét felfőzzük. A hőt felére csökkentve, lefedve még 25 percig főzzük, majd a tejfölt hozzáadva fűszerezzük a finomra vágott friss bazsalikommal, megsózzuk, hűtőbe tesszük. Felszolgálás előtt a levest a négy paprikába töltjük, így tálaljuk.

Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 547 kJ/130 kcal


Joghurtgolyócskák mentával

Hozzávalók (15 golyócskához): fél liter kaukázusi joghurt, 1 paradicsompaprika, 15 db mentalevél, tehéntúró szükség szerint, só, bors ízlés szerint, kevés olaj.

A joghurtot benedvesített szűrőruhával kibélelt szűrőn át egy éjszakán át csepegtetjük. A paradicsompaprikát megmossuk, csumázzuk, egészen apró kockákra vágjuk. A mentaleveleket úgyszintén. A joghurtot lecsepegtetés után kézzel még egyszer erősen kinyomkodjuk. (Ha keveselljük a megmaradt anyagot, túróval pótolhatjuk!)
A felaprított menta és paprika kétharmad-kétharmad részével egy edényben ízlés szerint sózva és borsozva összedolgozzuk a joghurtot.
Olajos kézzel golyócskákat formázunk, melyeket a maradék mentával, paprikával díszítünk. Máris tálalhatjuk sörkorcsolyának, könnyű reggeli meg vacsora gyanánt.

Elkészítési idő: 55 perc
Egy adag: 727 kJ/173 kcal


Puliszkatorta

Hozzávalók: 12,5 dkg kukoricaliszt, 4 dkg mogyoró, 4 evőkanál rum, 4 dkg mazsola, 2 db tojás, 5 evőkanál tej, 15 dkg tehéntúró, 1 teáskanál reszelt, narancshéj, 5 dkg cukor, 3 dkg koriander, 3 dkg fenyőmag, 30 dkg vaj, porcukor.

Fél liter kissé sós vizet felforralunk, a kukoricalisztet folytonos keverés mellett beleszórjuk, 10-12 percig főzzük, majd kihűtjük. A mogyorót durvára aprítjuk. A rumot meglangyosítjuk, a megmosott, megtisztított mazsolát ebben áztatjuk. Két tojást feltörve a sárgáját és a fehérjét különválasztjuk. A tejet és a túrót habverővel pépesítjük, majd a puliszkához keverjük.
A tojássárgákat, a mogyorót, a rumos mazsolát, a reszelt narancshéjat, a kristálycukrot, a koriandert is hozzákeverjük a masszához. A tojásfehérjét habbá verjük, és szintén a kukoricás péphez keverjük. Az egészet vajjal kikent tortaformába öntjük, elsimítjuk, majd előmelegített sütőben 10 percig forrósítjuk.
Ekkor a fenyőmagot és a vajat elosztjuk a tetején, és további 30 percig közepes hőn sütjük. Az utolsó 10 percben takarjuk le alufóliával. Porcukorral meghintve, langyosan, kávéhoz szervírozzuk.

Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 2386 kJ/568 kcal


Ajánlat

Egyszerű ételek
Ha gyorsan kell valamit összedobni, vagy ha nagyon éhesek vagyunk

Magyar vegetáriánus oldal
Sok recepttel, címekkel, tanácsokkal.