A különleges aprósütemények hozzátartoznak az ünnep hangulatához

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fahéjas csillagocskák

Hozzávalók kb. 75 db sütihez: 2 tojásfehérje, 20 dkg besűrűsödött méz, egy evőkanálnyi fahéj, egy késhegynyi őrölt szegfűszeg, 35 dkg darált mandula.

Verjük kemény habbá a tojásfehérjét, majd adagoljuk hozzá apránként a mézet. Tegyünk félre belőle öt evőkanálnyit, a többit fűszerezzük fahéjjal, őrölt szegfűszeggel, azután keverjük bele a mandulát és gyúrjuk az egészet kemény tésztává. Folpack fólia közé téve nyújtsuk ki a tésztát, különben nagyon ragadna. Öt centiméter átmérőjű formával szaggassuk ki a csillagocskákat, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben , 180 fokon süssük 12 percig. Utána vonjuk be a süteményeket a félretett tojás-méz keverékkel.

Mézeskalács szívek

Hozzávalók kb. 50 darabhoz: 30 dkg Graham-liszt, egy teáskanálnyi sütőpor, 10 dkg darált mogyoró, késhegynyi reszelt narancshéj, 5 dkg kandírozott citromhéj, 5 dkg kandírozott narancshéj, két teáskanál fahéj, késhegynyi őrölt kardamomi mag, egy kávéskanál őrölt szegfűszeg és szegfűbors, 15 dkg méz, egy tojás, egy tojássárgája, 10 dkg baracklekvár, egy tábla tortabevonó csoki, dió és aszalt gyümölcsdarabok a díszítéshez.

Keverjük a liszthez a darált mogyorót, a sütőport, a reszelt narancshéjat, és az aprítógépben megőrölt, kandírozott narancs- és citromhéjat, valamint a fűszereket. Utána dolgozzuk bele a tojást, a tojássárgáját és a mézet, majd pihentessük az összegyúrt tésztát egy éjszakán át. Másnap nyújtsuk ki egy cm vastagságúra, és szaggassunk ki belőle 5 cm-es formával kis szíveket. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. húsz percig kell sütni. Miután kihűlt a mézeskalács, kenjük be baracklekvárral, majd vonjuk be a megolvasztott tortabevonóval. Aszalt gyümölcsdarabkákkal és dióval díszíthetjük a mézeskalács szíveket.

Baseli csemege

Hozzávalók kb. 60 darab süti elkészítéséhez: 25 dkg méz, 10 dkg reszelt alma, 25 dkg reszelt mandula, 30 dkg Graham liszt, késhegynyi sütőpor, 7 dkg kandírozott citromhéj, 7 dkg apróra vágott mazsola, szerecsendió, gyömbér, őrölt szegfűszeg, egy teáskanál fahéj, 3 evőkanál citromlé, 4 evőkanál sűrített tej, 5 dkg pucolt és csíkokra vágott mandula a díszítéshez.

Melegítsük meg a mézet, majd keverjük hozzá a reszelt almát. Szórjuk bele a darált mandulát, keverjük össze alaposan az egészet, majd vegyük le a lángról. Dolgozzuk össze a liszttel, a sütőporral, az aprított, kandírozott citromhéjjal, és mazsolával, a fűszerekkel és a citromlével. Nyújtsuk ki lisztezett deszkán a tésztát egy cm. vastagságúra, vágjuk fel kicsi kockákra, majd hagyjuk állni egész éjszaka. Másnap kenjük be a kockákat sűrített tejjel, majd szórjuk meg manduladarabkákkal. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. huszonöt percig süssük.

Csipkés habcsók

Hozzávalók kb. 80 darab habcsókhoz: 4 tojásfehérje, 25 dkg barna cukor, 30 dkg dió, 6 evőkanál csipkebogyólekvár, vagy helyette csipkehús mézzel keverve.

Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, szórjuk bele apránként a barnacukrot. Vágjuk apróra a diót, és 25 dekányit tegyünk bele a felvert habba. Három evőkanál csipkelekvárt keverjünk óvatosan a masszához. Töltsük az egészet habnyomó zsákba, és formázzunk kicsi, kerek tallérokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Szórjuk meg a tallérok tetejét a maradék diódarabkákkal. Előmelegített sütőben, 160 fokon huszonöt-harminc percig szárítsuk. Miután kihűltek a habcsókok, ragasszunk össze kettőt-kettőt a maradék csipkelekvárral.

Vajas aprósütemény

Hozzávalók kb. 70 darab süti elkészítéséhez: 25 dkg vaj, 36 dkg Graham liszt, 20 dkg barna cukor, két tojás, egy teáskanál fahéj, egy kávéskanál sütőpor, egy kevés tej az aprósütemény bekenéséhez, mandula és kandírozott gyümölcsdarabok a díszítéshez.

A hideg vajat mogyorónyi darabokra morzsolva keverjük a liszthez, majd a tojások a cukor és a fahéj hozzáadásával gyúrjuk az egészet sima tésztává. Pihentessük egész éjszaka. Másnap dolgozzuk bele a tésztába a sütőport, majd nyújtsuk ki fél centiméter vastagságúra. Egyszerű formák segítségével szaggassunk belőle kicsi kekszeket és rakosgassuk őket kizsírozott tepsibe. Kenjük be mindegyiknek a tetejét tejjel, szórjunk rá némi mandulát és kandírozott gyümölcsdarabokat. Előmelegített sütőben, 200 fokon 12 percig kell sütni. Fogyasztás előtt hagyjuk kihűlni.

Gyümölcsdió

Hozzávalók kb. 70 darabhoz: 3 tojás, 15 dkg barnacukor, 35 dkg Graham liszt, késhegynyi sütőpor, 15 dkg aszalt trópusi gyümölcskeverék, 15 dkg kandírozott citromhéj, egy citrom reszelt héja.
A mázhoz: 4 evőkanál citromhéj, 15 dkg porcukor, színes cukorkák a díszítéshez.

Keverjük habosra a tojásokat cukorral, majd keverjük hozzá a lisztet és a sütőport. Aprítógépben aprítsuk fel a kandírozott citromhéjat és az aszalt gyümölcsöket, azután keverjük ezt és a reszelt citromhéjat is a tésztához. Jól dolgozzuk össze. Formáljunk kicsi golyókat a tésztából, helyezzük őket kizsírozott tepsibe, majd süssük ki 160 fokon kb. húsz perc alatt. Miután kihűltek a golyócskák kenjük be valamennyit citromléből és porcukorból kevert mázzal és díszítsük apró, színes cukorkákkal.

Ánizsos szív

Hozzávalók 36 darabhoz: 2 tojás, 15 dkg cukor, egy teáskanálnyi vaj, egy késhegynyi szalalkáli, egy kevés tej, 30 dkg rétesliszt, egy teáskanál ánizs.

Keverjük össze a tojásokat, a cukrot, a vajat és a tejben feloldott szalalkálit. Szitáljuk bele a lisztet, gyúrjuk sima tésztává. Pihentessük egy éjszakán át a tésztát, majd másnap nyújtsuk ki belisztezett deszkán egy centiméter vastagságúra. Szórjunk rá egy kis lisztet, azután szaggassunk belőle szív formával kicsi süteményeket. Nyúljunk óvatosan késsel a szívek alá, és emeljük bele az ánizzsal beleszórt tepsibe. 160 fokon 20 percig süssük, amíg sárgásfehér nem lesz.

Ajánló:

Korábban:

A karácsony még hangulatosabb és varázslatosabb, ha a lakásunkat nemcsak a fával, de más díszekkel is dekoráljuk. Lakásdíszítő alkalmatosságokat vásárolhatunk, de mi magunk is készíthetünk, ehhez adunk Önöknek néhány tippet.