Rozmaringos masszírozott csirkemellek

Vágólapra másolva!
Az olívaolaj alapvető szerepet játszik a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásban. A héten ezért olyan recepteket mutat be Kaldeneker György, melyek elkészítéséhez elengedhetetlen az olívaolaj.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 2 csirkemell, 1 pohár olívaolaj, egy csokor friss rozmaring, 5-6 levél friss bazsalikom, 4 gerezd fokhagyma, só, bors

Az olívaolajat tegyünk egy kis tálkába, a friss rozmaring levelet morzsoljunk bele, a friss bazsalikomleveleket tépkedjük össze, a fokhagymát reszeljük le és ezeket is keverjük a rozmaringos olívaolajhoz. Kevéske sóval és durvára őrölt borssal ízesítsük.
A csirkemelleket csontozzuk ki, tegyük egy tálba, majd öntsük rá a fűszerolajat, kezünkkel jól masszírozzuk bele, majd tegyük a hűtőbe pár órára, hogy az ízek jól átjárják a húst.

A fűszerezett melleket tegyük egy tűzálló tálba, majd előmelegített sütőbe süssük körülbelül fél órán keresztül. Akkor a legjobb, ha a csirkemell kezd pirulni, vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki. Sütés közben kenegessük a sütőedényben lévő fűszeres olajjal.
Készíthetjük úgy is, hogy egy nagyobb sütőedénybe tesszük a húst, mellé olívabogyót, koktélparadicsomot és cukkinidarabokat teszünk, és ezekkel sütjük együtt.

Köretnek olívás burgonyapürét készítsünk.

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1,5 dl olívaolaj, só

A burgonyát tisztítsuk meg, majd sós vízben főzzük puhára. Szűrjük le a főzőlevét, és törjük össze. Adjunk hozzá olívaolajat, majd géppel keverjük könnyű habosra.