Finomságok Európa konyhájából

Vágólapra másolva!
Heti menünkben az Európai Unió tagállamainak nemzeti specialitásaiból válogattunk. Bár az egyes országok gasztronómiája más és más ízvilágot képvisel, reméljük, négyfogásos ünnepi ételsorunk ízleni fog.
Vágólapra másolva!

Strasbourgi libamájpástétom (francia)

Hozzávalók: 1 kg libamáj, 5 cl brandy, 2 cl rum, 1 dkg pástétomfűszer, 3 db tojássárgája, 20 dkg zsírszalonna, 1 liter tej az áztatáshoz, 16 dkg fehér szalonna, 5 dkg szarvasgomba (aszalt szilvával is helyettesíthető), só

A libamájat hártyázzuk, tejben áztatjuk 12 órán keresztül. A májból hosszú csíkokat vágunk, ezeket sózzuk, pástétomfűszerrel meghintjük, brandyvel meglocsoljuk és félretesszük. A leeső libamájdarabokat a zsírszalonnával együtt (apró tárcsán) ledaráljuk, hozzátesszük a tojássárgáját, a maradék pástétomfűszert, a rumot, az apróra vágott szarvasgombát vagy aszaltszilvát. Ezután egy formát vékonyra szeletelt füstölt vagy fehér szalonnával kibélelünk. A májpürét az aljára kenjük, erre fektetjük a libamájcsíkokat, majd erre ismét püré kerül. Ezt még egyszer megismételjük, majd fehér szalonnaszeletekkel beborítjuk. A formát alufóliával lefedjük. Egy tepsibe állítjuk, amit vízzel félig felöntünk és sütőben 180 fokon 1 óra 10 percig pároljuk. Ha kihűlt, lepréseljük. Másnap éles, vékony pengéjű késsel szeleteljük.
Vajat, pirítóst, főtt tojásszeleteket adunk mellé.

Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 2340 kJ / 560 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor, Tokaji Aszú 5 puttonyos 1996, Disznókő Pincészet


Házinyúl ízes gombamártással (spanyol)

Hozzávalók: 1 db konyhakész házi nyúl, 1 liter tej, 4 evőkanál olívaolaj, 2 fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt császárszalonna, 20 dkg gomba, 2 db babérlevél, só, őrölt bors, kakukkfű, rozmaring, 2 dl vörösbor, 1 dl tejföl, 1 evőkanál mustár

Forrás: Magyar KonyhaA házinyulat megmossuk, daraboljuk. Mély tálba helyezzük, tejet öntünk rá, lefedjük és 24 órára hűtőbe téve pácoljuk. Ezután a pácból kiemelve letöröljük, fűszerezzük sóval, borssal, forró olíva olajban pirosra sütjük. Hozzáadunk füstölt császárszalonna kockát, a vöröshagymát negyedelve, majd kakukkfűvel, rozmaringgal, babérlevéllel ízesítve borral felöntjük és sütőbe toljuk. 190 fokon 60 percig sütjük, időnként megforgatva. A sütőszaftot átszűrjük, ízesítjük mustárral, a tejfölt is hozzákeverjük, végül a szeletekre vágott gombát is belekeverjük, és összeforraljuk. Tálaláskor a nyulat az ízes gombamártással félig leöntjük. Köretként vajas kelbimbó, zsenge sárgarépa illik hozzá.

Elkészítési idő: 65 perc
Egy adag: 1890 kJ / 450 kcal
Ajánlott ital: száraz vörösbor, Rioja 2000, Marquez de Cáceres