Birsalmás párolt káposzta

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egy lábasban olvasszunk fel kevés kristálycukrot, és addig melegítsük, míg aranybarna nem lesz. Adjuk hozzá a vékony szeletekre vágott lila káposztát, a meghámozott, kimagozott és apró darabokra vágott birsalmát. Sózzuk, egy-két darab egész fahéjjal, szegfűszeggel, csipetnyi szerecsendióval fűszerezzük. Lefedve legalább 20 percig pároljuk. Ha a káposzta megpuhult, almaecettel és szükség szerint cukorral ízesítsük.
Kitűnő körete lehet a ropogósra sütött kacsának is. De félbevágott és kivájt birsalmákat is megtölthetünk vele, majd 15 percig a sütőben puhára pároljuk.