Grillezzünk zöldségeket!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Brokkoli

A káposztafélék közé tartozik, közeli rokona a karfiolnak. A karfiolhoz hasonlóan itt is a virágképződményt fogyasztják, amely azonban állagát tekintve zsengébb. Már a rómaiak is termesztették, Európában a 18. század körül vált ismertté. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy kiváló, friss árunak azt tekintjük, amelynek levele nem hervadt, és nem tartalmaz virágzó részt. Minél apróbb a rügyképződmény, annál jobb minőségű.

Grillezett sonkás brokkoli

Hozzávalók: 40 dkg brokkoli, 1/2 citrom, 10 dkg gépsonka, 3 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tejföl, 5 dkg paradicsom, 5 dkg reszelt sajt, 2 gerezd fokhagyma, szerecsendió, KNORR Delikát ételízesítő.

Forrás: Magyar KonyhaA brokkolit rövid szárral együtt levágjuk, majd többször cserélt langyos vízbe téve jól kiáztatjuk. Ételízesítővel, fokhagymával, citromlével ízesített vízben félig puhára főzzük, leszűrjük, és lecsepegtetjük. A vékonyra felszeletelt sonkaszeletre úgy helyezzük el a brokkolit, hogy a sonka összetekerése után a két vége kilátszódjék. Egy tűzálló tálat vajjal kikenünk, ebbe helyezzük a sonkatekercseket. Az egész tojásokat a tejföllel összekeverjük, sóval, reszelt szerecsendióval fűszerezzük, majd a sonkatekercsből kiálló brokkolira öntjük. A sonka felületére egy-egy szép szelet paradicsomot helyezünk, vékonyan megszórjuk reszelt sajttal. Sütőbe, vagy grillsütőbe téve szép pirosra sütjük.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 1850 kJ/450 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Dörgicsei Sauvignon Blanc 2001 Pántlika pincészet

Endívia

Ez a fodros levelű, kissé kesernyés ízű növény Észak-Kínából származik. Több fajtája ismert, nálunk leginkább a fodros vagy francia endívia kerül kereskedelmi forgalomba. Sokféle saláta készíthető belőle, de kitűnő párolva is. Frissensültek mellé tálalva nem korszerű, de étvágygerjesztő, nagyszerű köret.

Endívia vajban párolva

Hozzávalók: 4 db endívia, 10 dkg vaj, 3 dkg porcukor, 1 db citrom, őrölt fehér bors, szerecsendió, KNORR Delikát ételízesítő.

A jól megmosott endívia fejeket vajjal kikent lábasba tesszük. Ételízesítővel, őrölt fehér borssal, reszelt szerecsendióval, kevés cukorral, citromlével ízesítjük és olvasztott vajjal leöntjük. Megvajazott zsírpapírral és fedővel légmentesen betakarva pároljuk készre. Tálaláshoz a tányérra szedett párolt endíviát forró vajjal meglocsoljuk.

Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag: 1430 kJ/340 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Etyeki Sauvignon Blanc 2001


Radichetta

Az endívia vörös levelű változata. Az észak-olaszországi Tarvisióból származik. Levelei kemények, roppanósak, enyhén keserű, kissé borsos ízűek. Élénkvörös színe tetszetős vegyes salátákban, de köretként is kitűnő.

Radichetta sajttal grillezve

Hozzávalók: 60 dkg radichetta, 1 dl fehérbor, 1/2 db citrom, 7 dkg vaj, 4 dkg liszt, 3 dl tej, 1 db tojássárga, 8 dkg reszelt sajt, szerecsendió, fehér bors, só.

Paula néni főzőiskolája

Szeretne még többet megtudni a grillezésről? A zöldségek elkészítésének módjairól? Paula néni, a Rama Receptklub Háziasszonya készséggel segít minden sütéssel-főzéssel kapcsolatos kérdésben. Írjon neki!



Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag: 1210 kJ/290 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Mőcsényi zöldveltelini 2001